Blog



2018 a Föld Kutya éve: áttekintés

2018: a Föld Kutya éve

Néhány cikk és előrejelzés az idei évről, a teljesség igénye nélkül.

Ősvaló Valóságtúra: 2018 Föld Kutya évi útmutató

Kínai horoszkóp 2018: A Kutya éve

A Tan Kapuja Buddhista Főiskola holdújévi ünnepsége (video linkje):

  • 2:28-tól Mireisz László: Ji-King
  • 3:02-től Cser Zoltán: Kínai asztrológia
  • 3:32-től Hollós R. László: Nyugati asztrológia

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kapható: Livia Kohn: Taoista gyakorlatok

Livia Kohn, szerk.:

Taoista gyakorlatok:
Hagyományos elméletek, kortárs módszerek

kapható kiadónk legújabb kötete

 

Töltse le és olvassa el ezt a kis ízelítőt:

Livia Kohn, szerk.: Taoista gyakorlatok:
Hagyományos elméletek, kortárs módszerek
 (1-33. oldal, webes minta)

Beszerezhető:

Forrásmű: Livia Kohn, ed.: Daoist Body Cultivation: Traditional Models and Contemporary Practices (Three Pines Press, 2006)

Ismertető

Taoista gyakorlatok elhivatott kutatók és gyakorlók által jegyzett, átfogó kötet, mely a gyógyítás, a légzés, az étkezés, a szexuális gyakorlatok, a qigong és a taiji quan kulcsgyakorlatait öleli fel. Mindegyik fejezet belehelyezi az adott gyakorlatot annak történeti és kulturális közegébe, majd összekapcsolja jelenkori alkalmazásával és eredményeivel. A taoista művelésről, melynek végső célja az ember energetikai átalakítása szellemi és transzcendens lénnyé, időről időre bebizonyosodott, hogy az egészségre is jó hatást gyakorol, és hogy mai világunkban is fontos szerepet tölthet be. Kötetünk mélyebb megértést nyújt a gyakorlatokról, belehelyezi azokat kulturális és történeti összefüggéseikbe, áthidalva így a szakadékot a gyógyítás és a vallás között. Reméljük, megteremtjük ezzel a lehetőséget mind a kutatók, mind a gyakorlók számára, hogy átfogóbb megértésre tegyenek szert és méltányolják ezeket a gyakorlatokat.

„Livia Kohn ismét naprakész, hiteles és befogadható cikkgyűjteménnyel örvendeztet meg mindannyiunkat, ezúttal a taoista hagyomány testi átalakító módszereiről. A tömör bevezető bámulatosan átgondolt és mélyreható áttekintést nyújt a témát feldolgozó jelenlegi legjobb kutatómunkákról. Az egyes szerzők – mind vezető tudósok és gyakorlók – fejezeteikben egy eleddig kevésbé értett taoista gyakorlatcsoportra fókuszálnak. Ez a könyv a taoista testgyakorlatokról alkotott felfogásunkat teljesen új szintre helyezi, elmélyültebb értelmezést engedve és nagyobb megbecsülést ébresztve bennünk. Erről az új szintről számos velünk élő feltételezést és képzelgést megcáfoltnak tekinthetünk, melyek a taoizmus népszerű értelmezését körüllengik. Ajánlom mindenkinek, aki a »valódi« és fejlődő taoista hagyománnyal ismerkedne.”

Norman Girardot, Lehigh University

„A Taoista gyakorlatok nyolc kiváló és részletekbe menő tanulmányt, valamint egy remek bevezetést tartalmaz, melyek taoista technikákba és elméletekbe vezetnek be minket a hosszú, egészséges és harmonikus életről. A cikkírók a qi finomítására fókuszálnak az egészség, az energia és a szellemiség javítása céljából. A taoista vallás évszázados múltra visszatekintő és még ma is fejlődő testgyakorlatainak új és szerteágazó megértését kínálják. Miközben a klasszikus szövegekből gazdag ismeretanyagot mutatnak be, azt is szemléltetik, hogyan használják a módszereket napjainkban. Az eredmény a tudományos kutatás és a gyakorlati tapasztalás termékeny frigye. Ez a könyv értékes olvasmány mind a taoista gyakorlás iránt érdeklődő kutatóknak, mind azon gyakorlóknak, akik szeretnének tájékozódni módszereik elméleti és történelmi hátteréről.”

Shin-yi Chao, Rutgers University

Livia Kohn a vallástudományok és a kelet-ázsiai tanulmányok professzora a Bostoni Egyetemen. Kutatási területe a középkori taoizmus és a hosszú életet célzó kínai gyakorlatok tanulmányozása. Számos könyvet írt és szerkesztett, hosszú ideje gyakorol taiji quant, jógát és meditációt.

Tartalomjegyzék

Livia Kohn: Bevezetés

1. fejezet:

Lonny Jarrett: Az akupunktúra és a szellemi megvalósítás

2. fejezet:

Catherine Despeux: A hat gyógyító hang

3. fejezet:

Stephen Jackowicz: Elnyelés, emésztés, újraemésztés

4. fejezet:

Shawn Arthur: Élet gabonák nélkül

5. fejezet:

Livia Kohn: Jóga és daoyin

6. fejezet:

Michael Winn: A szexuális energia átalakítása a tűz-víz alkímiával

7. fejezet:

Bede Bidlack: Taiji quan: formagyakorlatok, elképzelések és eredmények

8. fejezet:

Louis Komjathy: A qigong Amerikában

 

 

Könyvajánló: A Zen és a művészet

Miklós Pál: A Zen és a művészet (Magvető Kiadó, Budapest, 1978)

A fenti, olvasmányos kötet szeretném Olvasóink figyelmébe ajánlani a neves keletkutató tollából, akitől már korábban is ajánlottunk ezt-azt. Ízelítőül álljon itt néhány szemelvény (a dőlt betűs kiemelések a Szerzőtől származnak, viszont a hosszabb bekezdéseket rövidebbekre tördeltem a könnyebb online olvashatóság érdekében).

Miklós Pál: A Zen és a művészet

A buddhizmus Kínában (12-17. oldal)

Buddháról és tanairól már a belső-ázsiai hadjáratok során (i. e. 2–1. századok) tudomást szereztek a kínaiak; a krónikák úgy tudják, hogy egy turkesztáni hadjárat zsákmányában Buddha-képmás is volt.

A krónikák szerint Ming-ti császár (58–75) álma hatására küldött követeket Nyugatra buddhista tudósokért. Két szerzetes jött a kínai udvarba a hazatérő követekkel, buddhista szutrákkal (szent könyvekkel) megrakodva; otthonuk a könyvcsomagokat szállító lónak a tiszteletére emelt „Fehér Ló-templom” lett, ott fordítgatták a szutrákat kínai nyelvre. További sorsukról nem szól a krónika. De a buddhizmusról se sokat; a következő két évszázad történetéből igen kevés közvetlen tényről tudunk. A szövegekből azonban rekonstruálható a buddhizmus meggyökerezése és elterjedése Kínában.

A kínai buddhizmus történelme szerzetesi szemmel: a nagy szutrák fordításának kronológiája. Az Indiából érkezett hittérítők közül kiemelkedik Kumaradzsiva (384–413). Ez a tudós buddhista szerzetes kínai tanítványai segítségével Csang-an városában 400 körül dolgozik a szent könyvek lefordításán. Legjobb tanítványa egy fiatal kínai, Szeng-csao (384–414), aki konfuciánus és taoista iratok másolójaként kezdte pályafutását. Szeng-csao a Vimalakirti szutra olvastán tért meg buddhistává, s nevét is ennek a szutrának a kommentárjai őrizték meg.

Ez a két tény a mi szempontunkból is érdekes: maga a szutra és főalakja, Vimalakirti, a későbbi Csan-tanítások egyik sokat emlegetett témáját szolgáltatja. (Vimalakirtinek, Buddha legtudósabb laikus tanítványának híres válasza volt az egyik hitvita során – a valóság természetére vonatkozó filozófiai kérdésre – a „nagy hallgatás”.) A másik körülmény pedig azért fontos, mert a buddhizmus fordítói és kommentátorai többnyire a taoista terminológiához folyamodnak a buddhista műszavak lefordításánál.

A buddhizmus és a taoizmus közt voltaképp csak felületes benyomások alapján lehet hasonlóságot feltételezni. De ez idő tájt éppen ez történt: sok helyütt elterjedt vélemény volt a buddhizmus megjelenése idején Kínában, hogy az tulajdonképpen afféle „barbár” vagy „nyugati” taoizmus. A IV. században már komoly hitviták folytak írásban is arról, hogy vajon Buddha volt-e Lao-ce tanítványa, vagy éppen fordítva.

A modern kutatások már kiderítették, hogy az első buddhista közösségek, amelyek indiai vagy belső-ázsiai vándor szerzetesek hittérítő munkájának eredményei, többnyire taoista hívőkből toborzódtak. Az első pártfogók közt is olyan hercegek, magas rangú arisztokraták vannak, akik előzőleg taoisták voltak. A krónika a buddhizmus tekintélyét akarta megerősíteni azzal, hogy császári álomnak és parancsnak tüntette fel az első buddhista közösség létrejöttét. A valóság kissé prózaibb: egy déli városban létesült az első közösség, s csak később költözött Lojangba, a fővárosba. A kapcsolat ezekben a századokban már a déli, a tengeri úton is eleven volt Indiával; hasonlóképp sűrű az érintkezés a buddhista területekkel Belső-Ázsia oázisvárosain, a Selyem Útja állomásain keresztül.

A Kínába érkező buddhista vándorszerzetesek és térítők közt vannak indiaiak, de vannak belső-ázsiaiak is. Mint jeleztem, a hittérítés historikuma, írott forrásokban nyomon követhető váza: a szent könyvek lefordításának története. Az indiai vándor diktál, a kínaiak pedig jegyzik a mondottakat. Az indus vagy tud kínaiul keveset, vagy tolmács segítségével fordít. Természetes tehát, hogy a korai fordítások magukon viselik ennek a kettős tolmácsolásnak a nyomait, elsősorban a kínai terminológia, annak is taoista ága hatásait.

A kínai taoizmusban, elsősorban Lao-ce és Csuang-ce műveiben, valamint későbbi kommentátoraiknál ekkoriban már kidolgozott és többszörösen kifejtett, értelmezett fogalmak állnak készen; amikor a hozzájuk csak részben hasonló indiai buddhista fogalmak megérkeznek, természetszerűen változnak át a szó köntösével együtt: a kínai szó nem veszíti el a buddhista szövegkörnyezetben sem eredeti, a taoista szövegekben reá ragadt jelentésárnyalatait. Ebben a korszakban természetesen még csak a taoizmus és a buddhizmus rokonságának a képzetét keltik ezek a kifejezések; később kerül csak sor arra, hogy a Csan eszméinek a pilléreiként kiemelkedjenek a szent szövegekből. Épp ezért keletkezhetett a Csan csakis Kínában és nem Indiában: a szanszkrit szövegkörnyezet nem tette volna lehetővé az értelmezésnek ezt a tendenciáját.

Már Lao-ce szövegében (Tao Tö King: „Az Út és az Erény Könyve") készen állnak a buddhizmusban is szereplő fogalmak: „nem-cselekvés”, „üresség”, „szavak nélküli tanítás”, „azonosulás” („aki a tao szerint él, azonosul a taóval”, 23), a „természetesség” (a tao „a természet [természetesség, spontaneitás!] törvényeit követi”, 24). Mégpedig nem véletlenszerű „hapax legomenon”-okként, hanem terminus technikusokként, Lao-ce bölcseletének alapfogalmaiként.

És ott van néhány buddhista elvet idéző szemléleti elem is. A mi szempontunkból legfontosabbak a vágy kioltásának mint a tao titka megismerésének feltétele, az ellentétek egységének elve („lét és nemlét egymásból születik, nehéz és könnyű egymást hozza létre...”, 2; „harminc küllő tesz ki egy kereket, de a kerék használhatóságát éppen a nemlét [értsd: a küllők közti űr] biztosítja.”, 11; „Az ellentétesség: a tao mozgása...”, 40 stb.) és a mozgás, körforgás elve („Elérek a teljes ürességig, megőrzöm a rendíthetetlen nyugalmat, és minden dolog maga növekedik, én meg csak szemlélem visszatérésüket...”, 16; „Az ég örök, a föld maradandó...”, 7 stb.). Lao-ce követője, Csuang-ce szövegei közt viszont ilyen paradoxonokat találunk: „A tojásnak tolla van.” „A repülő madár árnyéka sosem mozog.” „A kutyakölyök nem kutya.” És ott van Zénón paradoxona is: „A gyors nyíl (szállhat) bármily sebesen, van olyan időpont, amikor se előre nem halad, se meg nem áll.” (A szabad kóborlás, 33.)

Ezek a taoista fogalmak és gondolatsémák észrevétlenül foglalják el helyüket a kínai Csan eszméiben, hogy azután a XI–X1I. századtól írott szövegekben is nyomon követhetőkké válva, a japán Zenben is újjáéledjenek. A Csan története azonban a „szavak nélküli” tanítás megvalósításával kezdődik.

A buddhizmus útját egy másik körülmény is egyengette. Az ókori Kínában az írástudók, bölcselők, sőt a költők is többnyire közéleti tiszteket töltöttek be, s az udvartól legföljebb száműzöttként, kényszerből távoztak. Ha akadtak is kivételek, a tipikus a közéleti szerepet vállaló írástudó volt (Konfucius is, a költő Csü Jüan is erre példa). A IV. századtól, a szüntelen belháborúk dúlta birodalomban, a kis fejedelemségekre szakadt Kínában válik egyre feltűnőbb jelenséggé az udvari élettől önként visszavonuló, helyette vidéki magányt vagy akár remeteéletet választó írástudó figurája.

A kiábrándult, a politikai cselekvés csődjét felismerő s abból más kiutat nem találó írástudók számára eszményi menedékhelyekként kínálkoztak az akkoriban alakuló, városokon kívül megtelepedő buddhista kolostorok. Ennek a történelem folyamán egyre jelentősebbé váló írástudó-típusnak a föltünése és a buddhizmusnak a megjelenése kétségtelenül kölcsönösen erősítették egymást.

A Zen gyakorlata (78–88. oldal)

A Zen-buddhizmussal kacérkodó európaiak és amerikaiak legnagyobb tévedése voltaképp a Suzuki-féle öncsalásból származik (ti. abból, hogy a Zent, amelynek a lényege a személyes átélés, könyvből akarják megtanulni), s abban jelentkezik, hogy a Zen-meditációt a modern civilizáció életkörülményei közt kísérelik meg gyakorolni. Ez naiv illúzió. A Zen - és még néhány a buddhista szekták közül, pl. a lámaizmus is - jellegzetesen szerzetesi, kolostori vallás, csak a világtól elkülönülten, sajátosan meghatározott formában lehet gyakorolni, pontosabban egész életet betöltő módon, aszketikusan élni.

Ez természetesen azt is jelenti, hogy a Zen elit-vallás, és ezzel a távol-keleti kultúrák művészetére gyakorolt hatása nincs ellentétben, hiszen a művészet maga is többnyire elit-tevékenység, a Zen által befolyásolt művészetek pedig kivétel nélkül azok. A Zen története is tanúsítja, hogy tömegek hitévé, népvallássá sosem lehetett: gyakorlata mindig szűk körre korlátozódott (kolostorok, remeték), szelleme pedig sosem a tömegek kultúráját, hanem az elit-kultúra szféráit hatotta át.

Bármennyire rítusellenes legyen is a Zen, bármilyen blaszfémikus kijelentések hangzottak is el a pátriárkák és a nagy mesterek szájából a szertartások és kellékeik megvetésének jeleként, sőt programjaként, mégis azt kell tapasztalniok a Zen mai (és tegnapi) művelőinek, hogy a kolostori élet rendje nem valósulhat meg ismétlődő, szabályozott, és következésképp szertartássá merevülő formák nélkül. Hogy szertartássá konvencializálódó formákról van szó, azt éppen az bizonyítja, hogy a mai kolostori gyakorlatnak minden egyes eleme történelmi eredetű.

Ilyen történelmi gyökere van az első mozzanatnak is: a Zen-kolostorba jelentkező szerzetesjelöltet ma is annak a tortúrának vetik alá, amit Bodhidharma csinált meg Hui-kóval – no persze a kézlevágástól már eltekintenek. A jelöltet a kolostor kapuja előtt várakoztatják, akár több napig is, esőben, fagyban vagy tűző napon, s közben próbatételként többször is elzavarják (közlik vele, hogy nincs hely stb.). Csak azt bocsátják be a kolostorba, aki mindezeken át kitartott, de ekkor is csak – úgymond – szállást adnak neki pár napra. Kap ételt és fekhelyet, de még mindig éreztetik vele idegen voltát: nem beszélgetnek, nem érdeklődnek, sőt az ő érdeklődésére is alig felelnek. Ha továbbra is kitart, eljuthat végre az egyik mester elé.

Azt a beszélgetést, ami ilyenkor lefolyik kettejük között, ugyancsak a történelmi példák inspirálják. A mester voltaképp „teszteli” a jelöltet, pontosan úgy, amint annak idején a klasszikus kínai Csan-pátriárkák próbálgatták utódaikat. Kérdezgeti a jelöltet a mester, s várja „Zen-stílusú" válaszait; vagy éppen fordítva, hagyja, hogy a tanítvány kérdezze őt, válaszol a Zen receptjei szerint – esetleg üt is. Elhangozhatnak ilyenkor a klasszikus kóanok is, de azok mintájára rögtönzött szellemes variációk is. Mestere válogatja, no meg a kolostor saját tradíciói.

A kolostorba befogadott újonc megpróbáltatásai folytatódnak – bár ezek már a kolostori élet rendjéhez tartozó tevékenységek és események. Legföljebb a kívülről érkezett érzi megpróbáltatásnak azt, hogy koldulnia kell. Ennek is szabályai vannak: a nagy kúpos szalmakalapot szemébe húzva, a csészét maga elé tartva koldul az utcai járókelőtől a szerzetes – az adományért rövid imával, fohásszal szolgáltatja a köszönetet. Az elrejtett arc azt jelenti, hogy az adományozó és a koldus közötti ismeretlenséget meg kell őrizni. Többnyire kisebb csoportokban vonulnak kolduló körútra a kolostor szerzetesei, de bizonyos alkalmakkor kivonul testületileg az egész kolostor: libasorban, szemükbe húzott kalappal, maguk előtt tartva a csészét, vonulnak végig az utcákon, s időnként ijesztő „hö” kiáltásokkal hívják föl magukra a figyelmet.

Maga a koldulás is jelképes, hiszen tényleges anyagi szükségleteit nem ebből fedezi a kolostor. Lényegesebb a cselekedet maga: a benne rejlő megalázkodás és annak nevelő értéke. Ezt a Zen-hagyományok annyira fontosnak tartják, hogy a kolduló csésze a szerzetesi köntös mellett lényegi tartozéka a szerzetesi élet kellékeinek – tulajdonképpen ennek a kettőnek az elfogadásával lesz formálisan is a rend tagja a jelölt.

A Zen-kolostorok többnyire munkából tartják el magukat. Ez is kínai hagyomány, az indiai buddhisták mindig is kizárólag koldulásból éltek. A kínai Csan-kolostornak alapelvévé, említettem, Po-csang tette a munkát, az ő mondása szerint „aznap, amikor nem dolgoztál, nem érdemelsz ételt sem”. A kolostorok főleg mezőgazdasági munkából élnek: művelik földjeiket, öntöznek, fát vágnak. (Állattenyésztésük nem lehet, minthogy a buddhizmus tiltja az élőlény elpusztítását, gyakorlatilag a húsevést.) Tehát az étrend is vegetáriánus: rizs (vagy köles), árpakása, zabkása, gombák, saláták (savanyúan).

Eredetileg kétszer volt szabad enniök, az újabb szabályok egy harmadik (egészségügyi) étkezéssel egészítették ki a napirendet. Reggeli korán van (fél háromkor kelnek ugyanis), ez zabkása valami savanyúsággal. A főétkezés délelőtt tíz órakor következik: rizs, árpakásával keverve, savanyúság és leves (a távol-keletiek az étkezés befejezésekor isszák a levest). A vacsora ennek a maradéka. Fekvés este
kilenckor.

A Zen felfogása szerint az étket orvosságnak kell tekinteni, az étkezés csupán arra való, hogy az ember életét fenntartsa. Ínyenceknek tehát nincs helyük a kolostorokban. Ennek ellenére, vagy épp ezért, a szakácsnak és a konyhára beosztott szerzeteseknek megkülönböztetett rangjuk van a kolostori munkák hierarchiájában. (A források ennek valódi okáról tapintatosan hallgatnak, de nyilvánvaló, hogy a nyersanyagát tekintve rendkívül egyhangú étkezésen egy jó szakács igen sokat tud segíteni.) Emlékezetes szakácsok vannak a Csan klasszikus korában a kínai kolostorokban: Hui-neng, a Hatodik Pátriárka is a konyhán kezdte, s konyhai kisegítő volt az egyik kolostorban Sö-tö is, Han-san kóbor költő barátja (barátságuk éppen úgy szövődött, hogy Han-san be-bejárt a kolostorba egy-egy csésze rizsért, ha már nagyon eléhezett).

Munkát természetesen ad a kolostor belső rendjének fenntartása is – s ez is szervezést igényel, tisztségeket követel. Van is szertartásmester (nevét érdemi funkciója szerint fordítjuk persze), de van könyvelő is, betegápoló is és specialista minden olyan különleges munkára, amilyet csak egy 100–300 emberből álló közösség és annak szervezett élete igényel. A főbb szükségletek tekintetében természetesen önellátó a szerzetesi közösség: a tisztálkodás és takarítás, mosás, ruhajavítás mindenkinek egyenkénti és közös kötelessége, akár a szerszámok és épületek javítása, karbantartása. A szerzetesi fejek kopaszra borotválását egymásnak végzik el. De sportolnak is a kolostorban: a legkedveltebb a birkózás. Speciális „katonai” sportok ma már ritkák, de a vívásnak és az íjazásnak még ma is vannak kiotói kolostorokban híres mesterei és iskolái.

A voltaképpeni vallásgyakorlás már a Zen-szektán belüli irányzatok szerint különbözik. A Rinzai-irányzat, Lin-csi szellemében, elsősorban a személyes diskurzust műveli, a Szótó-irányzat kolostoraiban azonban frekventált hely a könyvtár is. A könyvtárban a szutrákat tanulmányozzák, sokszor egyénileg is. Elmélyülten olvasó szerzetesek akadnak az irodalomellenes Zen-kolostorokban is – tudósok, nyelveket és könyveket jól ismerő bölcsek mellett persze gyakoribbak az olyanok, amilyet az alábbi történet példáz: egy könyvtáros fölfigyelt egy szerzetesre, aki buzgón járogatott a könyvtárba, de ott mindig békésen elüldögélt, anélkül hogy könyvet kért volna. Egy ízben megszólította:

– Miért nem recitálod a szutrákat?

– Nem tudok olvasni – felelt a szerzetes.

– Hát akkor meg miért nem kérsz meg valakit, hogy tanítson meg olvasni?

Mire a szerzetes tisztelettudóan felállott, és két üres kezét maga elé tartva (ahogyan a szutratekercset szokták tartani maguk előtt az olvasók) így szólt:

– Kérlek, testvér, mondd meg nekem, milyen, írásjegy ez!

A könyvek elhanyagolása nem is lehet bűn a Zen-kolostorban, hiszen egy régi Zen mondás szerint a megvilágosodást keresőnek a szutrák annyit segítenek, mint vaknak a lámpás.

A legtöbb kolostorban előírás a szent írások közös recitálása, hangos olvasása naponta két alkalommal. Ezek a recitálások többnyire formális aktusok. Jellemzően tanúskodik erről a „pörgetett olvasás” rítusa: különleges alkalmakkor (fogadalomtétel, ünnep, emlékünnep stb.) elővesznek egy terjedelmes művet, rendszerint a Mahá-prazsná-páramitá szutra 600 kötetét (nem túlzás, bár inkább füzetet mondhatunk), és szétosztva a szerzetesek között, „végigpörgetik” az egészet. A „pörgetők” mindegyike hangosan recitálja az első és az utolsó lapokat – a többit a szó szoros értelmében csak végigpörgeti ujjai közt. A nagy hangzavar ilyen módon hamarosan elintézi a 600 kötetes szent olvasmányt.

Voltak olyan esetek is, amelyek történetileg szentesítik ezt a fajta „olvasást”. Csao-csouhoz egy ízben egy idős hölgy jelentős pénzadományt juttatott el küldöncével, aki a hölgy kérését is tolmácsolta: azt kérte tőle (valamilyen jámbor óhaja zálogaként), hogy „pörgesse” végig az egész Tripitákát. (A buddhizmus alapkönyve, a „hármas kosár”, szekták és irányzatok szerint különböző összeállítású és terjedelmű, de legóvatosabb becslés szerint is több ezer „kötetet” jelent.) Nos, Csao-csou fölkelt székéből, körülpördülte azt, s kijelentette a küldöncnek:

– A „pörgetés” megtörtént.

A küldönc jelentette az idős hölgynek a történteket, aki felháborodottan állapította meg:

– Én azt kértem, hogy az egész Tripitákát pörgesse végig, ő pedig csak a felét végezte el. – Amivel nem mindennapi bölcsességről s a Csan mély megértéséről tett tanúságot – szerintem. Ugyanígy vélekedik, de költői érveléssel, egy Csan mester, Csao-csou kései utódja is: szerinte nincs igaza azoknak, akik azt mondják: a pörgetés „másik fele” lehetne egy másik kör a szék körül, egy ujjcsettintés, egy tapsolás talán; szó sincs róla: bármit tettek volna, az öreg hölgy számára az csak a fél Tripitáka lett volna. Az érv pedig egy vers:

Gyönyörű kacsapár, pompásan hímezve, nézed kedvtelve,

De nehogy megkeresd az arany tűt, amely készítette.

(A mélyértelmű bölcsességet se keresd itt, olvasó!)

A kolostor másik közösségi rítust szolgáló helyisége a Zendo (Csan-tang), az Elmélkedés Csarnoka. Ez egyben a hálóterem is: a tatamik (gyékény vagy hidegebb vidéken párnázott derékaljak) és ágyneműk nappal a faliszekrényekben vannak összegöngyölve. (A csarnok mögött van mosdótér és illemhely is.) Nappal, ha más munka nincsen, itt folyik a meditáció. A Rinzai-kolostorokban egymás mellett sorban kuporognak a derékaljakon, a Szótó-kolostorban egymásnak hátat fordítva. Az ülést „lótuszülésnek" hívják (magyarul ez „törökülés”): keresztbe font lábakkal, egyenes testtel, kezeket a térdeken nyugtatva ülnek az elmélkcdők.

Az ünnepélyes alkalom a teisó szertartás: közös elmélkedés a rósi (elmélkedés mestere) vezetésével. A szutra-kommentálás és a kérdés-felelet a fő formái a szertartásnak. A mester többnyire egy szutra vagy egy klasszikus mester idézetét olvassa fel, s kijelenti, hogy hajlandó azt bizonyítani, magyarázni. A kérdezők a szerzetesek. A szertartás előtt zeng a „fahal” (halformájú üreges fadob, felakasztva), énekelnek a szertartás kezdetén és befejezésekor.

Az elmélkedés eredményeként a tanítványnak meg kell időnként keresnie kijelölt mesterét és tanácsot kérnie tőle, útbaigazítást a továbbiakra vonatkozólag. A tanítványnak önként illik elmenni a mesterhez (akinek rendszerint külön cellája van a kolostorban, nem a közös hálóban lakik), de az újoncot többnyire el kell oda zavarni. Már csak azért is, mert a mesterek – ugyancsak a tradíció szellemében – nemritkán egy-egy jól elhelyezett ütéssel, orr- vagy fülhúzással segítik „szatorihoz” a lankadó buzgalmú tanítványokat.

Az elmondottak alapján talán világos, hogy ez a szigorú, valóban szerzetesi életforma kevés ember számára elviselhető, különösen akkor, ha már olyan előnye sincsen, ami népszerűvé tette évszázadokon keresztül Kínában is, Koreában is, bizonyos mértékig Japánban is: menekvés a paraszti sorból, az adófizetés fojtogató kötelékeiből, a katonáskodás kötelezettségei, esetleg valami bűncselekmény következményei elől.

Az a kevés európai és amerikai, aki titkait kereste, vagy megváltó erejében reménykedett, s ezért vállalta a személyes élmény kockázatát is, hamarosan visszatért az elektromos és elektronikus, autós, lég- és laticelpárnás, nagyáruházas civilizáció összkomfortjába, s szemmel láthatóan jobban érzi itt magát – még ha úgy tenne is, mintha visszavágynék örökre. A visszatérést különben a Zen liberális szelleme megengedi és megkönnyíti: egyenesen úgy állítja be a kolostori életet, mint egy lehetséges eszközt a megvilágosodásra, amely eszközre egy bizonyos fejlődési fok elérése után – vagy éppen fejlődési stagnálás miatt – nincs is feltétlenül szükség. (A házasodás is így lehetséges szerzetesek számára.)

Marc Tobey amerikai festő a harmincas évek elején távol-keleti utazása során beköltözött egy Zen-kolostorba. Így vall erről: „Kétségtelen, sok ember jobban érti a Zent, mint én. Amit a Zenről – hibás fordítások segítségével – olvastam, az természetesen korlátozott. De vállalkoztam arra a kísérletre is, hogy elmélkedem egy Zen-kolostorban, és beszélgetek a szerzetesekkel. Mégsem jutottam el soha a szatorihoz, vagyis a megvilágosodáshoz, és kétlem. hogy más amerikai is eljutott volna hozzá. Sőt azt is kétlem, hogy a modern keleti festők rendelkeznek ezzel az élménnyel...”

Tudósok közt is vannak gyakorló Zen-hivők a valláskutatók közt buddhistának vallja magát pl. Edward Conze és a Zen egyik neves kutatója, Alan W. Watts is. De ők afféle műkedvelők, akik kísérletezgetnek elmélkedéssel és sok más eszközzel (Watts köztudottan a kábítószeres élményeket is kipróbálta), amelyek az általuk kutatott jelenség közvetlen, élményszerű megismerését is lehetővé teszik. Életformájuk azonban a nyugati civilizált emberé; sokan pedig közülük (pl. Evelyn McCune, a koreai művészet történésze) kifejezetten azt vallják, hogy a Zen kizárólag a távol-keleti lélek számára való.

 

-------------------------------------
Feliratkozás

Amennyiben időben szeretne értesülni a további bejegyzések megjelenéséről, valamint a kizárólag feliratkozott olvasóink számára közzétett tartalmakról, iratkozzon fel értesítőlistánkra a jobb felső sarokban látható mező segítségével. Az e-mail címek kezelésére vonatkozó irányelveinkről a „Hivatalos” menüpont „Hírlevél-feliratkozás” alpontjánál tájékozódhat.

Hozzászólások

Ossza meg véleményét és szóljon hozzá, idevágó irányelveinkről a „Hivatalos” menüpont „Hozzászólások” alpontjánál tájékozódhat. Röviden, egy hozzászólás legyen:

  • valós névvel ellátott,
  • témához kapcsolódó,
  • tárgyilagos,
  • barátságos hangnemben megfogalmazott,
  • tartsa tiszteletben mások személyét, véleményét, nézeteit.

 

Könyvajánló: Az Abszolútum odisszeája a buddhizmusban

Liptay Lothar: Az Abszolútum odisszeája a buddhizmusban (Kalligram, Pozsony, 2005)

A fenti kötetet elsődlegesen témaválasztása miatt szeretném Olvasóink figyelmébe ajánlani: olyan kérdést állít vizsgálódásának középpontjába és jár körbe, mellyel a buddhisták kevésbé vagy egyáltalán nem szoktak foglalkozni.

A témaválasztás oka a Szerző személyéből adódhat: Liptay Lothar ugyanis református lelkész, ezért olyan kérdésekre és témákra érzékeny, amelyekre buddhista szerzők vagy gyakorlók kevésbé. (Ha valaki most feltenné a kérdést: „Ugyan mit tudhat a buddhizmusról egy református lelkész?!” Javaslom, hogy ne a felvetéseket megfogalmazó Szerző személyét, hanem inkább a felvetés létjogosultságát és eszmefuttatásának helyességét vizsgáljuk.)

További erénye a kötetnek tárgyilagos és leíró jelleg, valamint a forrásanyagok felvonultatása. Elolvasva a könyvet úgy éreztem, hogy sikerült beváltani az Előszóban megfogalmazott célkitűzést:

Mindenekelőtt hangsúlyozni kívánom, hogy a buddhizmus egy korok és iskolák szerint erősen megosztott jelenség, s ezért megítélésében igen differenciáltan kell eljárnunk […]. A kérdés, hogy végül is pozitív vagy negatív töltetű-e e vallás, ilyen általános formában természetesen nem tehető fel, hanem csak úgy, hogy hol és mikor milyen. A következő oldalakon ezt a kérdést próbálom megválaszolni, miközben röviden fölvázolom a pozitív és a negatív elem buddhizmuson belüli dinamikájának fejlődéstörténeti vonalát.

Munkám célja tehát nem egy mindenre kiterjedő tanulmány írása a buddhizmusról, hanem csupán egyetlen, ám alapvetően fontos és lényeges vele kapcsolatos témának: az Abszolútum benne lejátszódó „odisszeájának”, vagyis a tagadásától az igenléséig vezető, viszontagságos útvonalának vázlatos ismertetése

A kötet negatívumai voltak számomra latin és görög szavak olykor indokolatlan(nak tűnő) használata, illetve a kötet Végső konklúzió fejezete, mely „érdekes” következtetésekre jut. Mindent összevetve azonban a kötet pozitívumai messze túlszárnyalják annak hibáit, ezért minden buddhizmus iránt érdeklődőnek nagyon tudom ajánlani.

Ízelítőül álljon itt egy részlet az előszóból és néhány szemelvény (a dőlt betűs kiemelések a Szerzőtől származnak, viszont a hosszabb bekezdéseket rövidebbekre tördeltem a könnyebb online olvashatóság érdekében).

Előszó (11–16. oldal)

A buddhizmus az utóbbi időben egyre nagyobb népszerűségre tett szert a nyugati műveltségű világban. Az iránta való érdeklődést egyértelműen tanúsítja a róla szóló tudományos és népszerűsítő irodalom szinte már áttekinthetetlen méretűvé nőtt áradata, illetve a különböző buddhista közösségek és intézmények egyre nagyobb fokú elterjedése.

Ez bizonyára összefügg azzal a sokat emlegetett paradigmaváltással is, amely korunkban végbemegy. Míg ugyanis a keresztyénségnek nemcsak klasszikus, bibliai világképe vált elavulttá, hanem, úgy látszik, vallási alapeszméje, a helyettes áldozat által való megigazulás és üdvözülés gondolata sem tudja már igazán megszólítani a ma élő emberek nagy részét, addig a mai világkép kovácsai, a modern fizikusok meglepetten fedezik fel, hogy felismeréseik megdöbbentően hasonló világszemlélet irányába vezetnek, mint amelyet egyes keleti vallások, köztük a buddhizmus is, már évezredekkel ezelőtt hirdettek.

Emlékeztetnék itt Fritjof Capra idevonatkozó, annak idején nagy feltűnést keltelt írásaira, főleg a The Tao of the Physics című könyvére. Sok nyugati értelmiségi, akit egyszer megragadott a buddhizmus szellemének vonzereje, s vette magának az időt és a fáradságot, hogy elmélyedjen hatalmas, átfogó, alaposan és részletesen átgondolt rendszereinek tanulmányozásában, e vallásban találta meg világnézeti otthonát. Többen benne látják a jövő vallását.

Éppen a buddhizmus tapasztalt nagy népszerűsége késztetett arra, hogy itt következő gondolataimnak hangot adjak. Mert amilyen népszerű, ugyanolyan könnyen félreérthető, helytelenül értelmezhető is e vallás. Ennek több objektív oka van.

Az első mindjárt magukban az eredeti szövegekben rejlik. Ezek ugyanis ugyanazokat a hagyományos alapfogalmakat és kifejezéseket igen sokszor más-más, gyakran egymástól erősen eltérő értelemben használják, így például amíg a dharma a hinduizmus egyik közismert alapfogalmaként a mindenség alapvető, inherens Törvényét jelenti (mind kozmikus, mind erkölcsi, mind pedig vallási vonatkozásban), addig a buddhizmusban elsősorban Buddha tanítását, de egyúttal az empirikus világjelenségeinek végső építőköveit is értik alatta. Ilyesmi már kisebb horderejű kérdésekben is meglehetősen zavarhatja a helyes megértést, egy-egy sarkalatos fogalom esetében viszont egyenesen fatális félreértésekhez vezethet.

A probléma tovább nő és mélyül a szövegek mai nyelvekre való átültetése és kommentálása során. Rögtön a nyelv szintjén jelentkezik. Mindenki, aki csak egy kicsit is próbálkozott már régi nyelvek fordításával, ismeri az ezzel járó nehézségeket. Ezek ugyanis többnyire olyan tömören fogalmaznak, hogy fordításuk inkább csak egyfajta körülírás lehet. Ez aztán azt eredményezi, hogy a fordítás vastag rétege alatt az eredeti szöveg alig ismerhető fel. Ilyen feltételek mellett szinte elkerülhetetlen, hogy a fordítás már az interpretáció jegyeit viselje magán.

S ezzel a fordítás problémájától eljutottunk az értelmezéshez. Ebben az összefüggésben, úgy gondolom, döntő fontosságú az a tény, hogy a Nyugat érdeklődése kezdetben a buddhizmusnak csak egy része, régebbi, ún. hínajána ágazata felé fordult. Ezt tartották a tulajdonképpeni buddhizmusnak, míg a mahájánát egyfajta későbbi, népies-mitikus-mágikus elfajzásnak tekintették, amely nem érdemel különösebb figyelmet. E drasztikus beszűkítésen túl még a megmaradt részt is tovább redukálták tartalmilag, amolyan racionalista, ateista, agnoszticista, sőt nihilista vallásra vagy puszta eticizmusra. illetve megváltás-pragmatizmusra – ki-ki a maga beállítottsága szerint.

Anagarika Govinda láma sajnálattal utal a régebbi kutatás eme egyoldalúságára, s arra, hogy a kutatók figyelmét elkerülte a korai buddhizmusnak a maga korában hihetetlenül modern, szinte a 20. századba illő ismeretelmélete, amely mind a megismerő személy, mind az általa megismert világ „üres”, vagyis egy inherens létalapot nélkülöző voltát hirdette, s amely az ún. „feltételes keletkezés” (sz. pratítja-szamutpáda) elméletében fogalmazódott meg.[1]


[1] Meditations-Sutras des Mahayana-Buddhismus, Band I., Origo Verlag, Zürich, 1973, 1–V.

Az idősebb generációk még ebben a formában és felfogásban találkoztak a buddhizmussal, amihez az is hozzájárult, hogy a keleti blokkba, a „reális szocializmus” hermetikusan zárt világába a buddhista irodalomból, ha egyáltalán, csak olyasmi tudott bejutni, ami a főideológusok szemében hozzájárulni látszott egy racionalista-ateista világszemlélet kitenyésztéséhez.

A mahájánával csak később, de annál nagyobb hévvel kezdett behatóbban foglalkozni a szakirodalom. A fordításoknak és tanulmányoknak egész áradata lepte el a könyvpiacot. Ennek következtében föltárult előttünk az egykor lefitymált mahájána csodálatosan gazdag, sokrétű, széles körű és mély értelmű világa, s folyamatosan kiszorította az érdeklődés középpontjából a hínajánát.

A nagy boomnak azonban megvolt a maga árnyoldala is. A fordítások nem mindig sikerültek a legjobban. Gyakran másodkézből származtak, egyik mai nyelvről a másikra fordították őket, máskor pedig a fordítók saját világnézeti (filozófiai vagy vallási) hátterük belevetítésével manipulálták és ferdítették el az alapfogalmakat. Ettől a világnézeti problémától egyébként a buddhizmus nyugati kezdetei általában sem voltak egészen mentesek. Egyik korai propagálója, a teozófiai mozgalom tudvalevőleg erősen eklektikus szellemű volt, amelyben hindu, buddhista, gnosztikus, sőt okkultista eszmék keveredtek egymással.

De más, akkor e téren tevékeny személyiségek és közösségek is általában nagymértékben nyugati hátterük által meghatározottan közelítettek a buddhizmushoz, végső fokon azt olvasva ki belőle, amit eleve kerestek, illetve azt hangsúlyozva ki, ami nekik megfelelt. Így egyesek a modern tudományos szemléletnek megfelelő ész-vallást dicsérték benne, mások a mélyen szántó misztikát. Némelyek számára egy negatív töltetű, egy végső, örök valóság létét tagadó bölcseleti rendszer volt, másoknak pedig egy pozitív töltetű, egy végső, abszolút valóság létét igenlő vallás. – Mindez jelentős mértékben hozzájárult az eredeti tanítások manipulálásához és félremagyarázásához, s az olvasóközönség elbizonytalanodásához.

Az elferdítéseknek egy másik gyakori esete úgy jön létre, hogy régebbi irányzatokat későbbiek szellemében értelmeznek. Itt rögtön föl kell hívnom a figyelmet arra, hogy a buddhista tanok fejlődéstörténete során, amint azt a későbbiek folyamán közelebbről is látni fogjuk, egyes alapvető jelentőséggel bíró fogalmak és kifejezések sokszor gyökeres tartalmi változáson mentek át, éspedig általában egy negatívabbtól egy pozitívabb töltet irányába. Tehát már az eredeti szövegek írói esetében létezett az a tendencia, hogy régebbi rendszerek egy-egy sarkalatos fogalmát saját irányzatuk kategóriái alapján interpretálták, aminek az volt az eredménye, hogy a korábban negatív értelemben használt kifejezéseknek pozitív tartalmat adtak.

E magatartást jobban megértjük, ha tudjuk, hogy a mahájána követői meg voltak győződve afelől, hogy szent irataik magától a Buddhától származnak. Amennyiben azok helyenként lényegesen eltértek a régebbi írások egy-egy alapvető tanításától, azt azzal magyarázták, hogy a Mester a régebbi tanítványok felfogóképességéhez alkalmazkodva fogalmazta meg őket úgy, míg a helyzet meg nem érett az ő alapiratukban foglalt magasabb igazság kinyilvánítására. Ennek a „magasabb igazságnak” a szemszögéből nézve és magyarázva aztán a régebbi tanítások természetesen sokszor egészen más értelmet kaptak.

A korábbi rendszereknek a későbbiek szellemében való értelmezése s az eredetileg negatívnak szánt fogalmak pozitívként való feltüntetése modern szerzők műveiben is gyakran előfordul. Ehhez bizonyára hozzájárult a régiek fentebb említett interpretációs példája, de még inkább a buddhizmus nyugati elterjedésének körülményei, amelyek révén ez a szemlélet hozzánk eljutott. Már az első nagy buddhista áradat, amely a 19. század végén érte az amerikai földrészt a munkát kereső kínaiaknak és japánoknak köszönhetően, azok túlnyomórészt amidista vallásával a buddhizmus egy meglehetősen késői fejlődési szakaszának szellemét hozta magával. Egészen természetes, hogy ezek az emberek vallásuk (legalább is a mahájána) korábbi iskoláit is a saját, más (pozitívabb) optikájú szemüvegükön keresztül nézték és értelmezték, s nyugati szimpatizánsaiknak is ezt a szemléletet adták tovább.

[…]

Ezt a pozitív értelmezést erősen alátámasztotta és széles körben elterjesztette a zen 20. század közepén történt nagy nyugati inváziója. Egyidejűleg azonban folyamatosan jelentek meg a könyvpiacon a hínajána irányzatát képviselő szerzők ellenkező előjelű írásai is. Emellett az emigráns tibeti lámák által alapított és vezetett kolostorok is intenzív missziós tevékenységet folytattak mind Amerikában, mind Európában, különböző, néha egymástól nagyon eltérő irányzatokat képviselve.

Ha mindehhez hozzászámítjuk a háború utáni évtizedek forrongó és kereső nemzedékeinek (hippiknek, beatnikeknek, New Age-eseknek, pszichedelikusoknak stb.) a többi vallással együtt a buddhizmust is magába olvasztó eklekticizmusát az általa létrehozott, tehetséget és érdekességet nem nélkülöző, de témáival túlságosan szabadon bánó irodalommal együtt, akkor némiképp kirajzolódik előttünk annak a fogalmi zűrzavarnak a képe, amelyet mindez a széles tömegek tudatában létrehozhatott. Aki egy kicsit belelapozott az óriási áradattá nőtt, igen heterogén természetű irodalomba, sokszor elbizonytalanodik, s nem tudja, mit is gondoljon, mi is tulajdonképpen a buddhizmus: egy racionalista, ateista és nihilista világnézet-e vagy egy mélységesen misztikus, idealista vallás?

Ennek a kérdésnek a tisztázásához szeretnék némileg hozzájárulni ezzel a kis tanulmánnyal.

Mindenekelőtt hangsúlyozni kívánom, hogy a buddhizmus egy korok és iskolák szerint erősen megosztott jelenség, s ezért megítélésében igen differenciáltan kell eljárnunk, ha nem akarunk a fentebb említett hibákba esni. A kérdés, hogy végül is pozitív vagy negatív töltetű-e e vallás, ilyen általános formában természetesen nem tehető fel, hanem csak úgy, hogy hol és mikor milyen. A következő oldalakon ezt a kérdést próbálom megválaszolni, miközben röviden fölvázolom a pozitív és a negatív elem buddhizmuson belüli dinamikájának fejlődéstörténeti vonalát.

Munkám célja tehát nem egy mindenre kiterjedő tanulmány írása a buddhizmusról, hanem csupán egyetlen, ám alapvetően fontos és lényeges vele kapcsolatos témának: az Abszolútum benne lejátszódó „odisszeájának”, vagyis a tagadásától az igenléséig vezető, viszontagságos útvonalának vázlatos ismertetése. Így olvasása föltételezi a buddhizmus alapvető tanításainak egy bizonyos előzetes ismeretét. Olyanok számára íródott, akik e tanítások hatalmas és sűrű dzsungelében keresik az eligazodást. Az ő kezükbe szeretnék iránytűt adni a helyes tájékozódáshoz, anélkül, hogy át kellene rágniuk magukat a szútrák, sásztrák és a modern tudományos szakirodalom roppant kásahegyén.

Amikor jómagam próbáltam – iránytű nélkül – tájékozódni, egyre világosabban rajzolódott ki előttem az Abszolútum említett drámai útja, amely valahogy mindig Odüsszeusz alakját idézte föl bennem. Jobb metaforát mondanivalóm illusztrálására nem igen találhatnék. Odüsszeusz minden kalandszeretete ellenére szüntelenül hazavágyott és igyekezett, de Poszeidón szelei újra meg újra megakadályozták ebben, és más tájak felé sodorták. Hasonlóképpen Abszolútum-Odüsszeusz is szüntelenül „vágyott” és megpróbált bejutni Buddhizmus-lthakába, de Anátman-Poszeidón erős szelei folyton visszafújták, és másfelé vitték – míg aztán egyszer mégiscsak megérkezett.

Lássuk hát ezt az „odisszeát"!

I. A világnézeti háttér és a kezdet (21–23. oldal)

Amikor Sziddhártha Gautama, a leendő Buddha a Sákja-nemzetség rádzsájának gyermekekém a hagyomány szerint Kr. e. 563-ban meglátta a napvilágot, egy szellemileg ébredő és mozgalmassá váló világba érkezett. A brahmanizmus megcsontosodott mágikus-rituális áldozati kultusza már nem elégítette ki a gondolkodó, a lét titkait és értelmét kutató elméket. Már a Védák himnuszaiban és a későbbi Bráhmanákban is találunk filozofáló, a lét végső dolgai felől elmélkedő szövegeket, igazi méreteiben és mélységében azonban a Kr. e. 8. századtól kezdődően megjelenő upanisadokban bontakozik ki ez a tendencia. Az az idő ez, amikor India átmegy történelme „ókorából" klasszikusnak nevezett szakaszába, s amelyben az indiai művelődéstörténet legnagyobb virágkorát és a későbbi korokra nézve is meghatározó kibontakozását élte.

Olyan alapvető gondolatok születtek meg ekkor, amelyek az indiai szellemiségnek mindmáig alappilléreit alkotják: A mindenek belső magvát és alapját képező, mindeneket létrehozó, átható és mozgató, de önmagában mindig transzcendensnek megmaradó Abszolútum (Brahman) fogalma; a Brahman és az Átman (minden lény legbensőbb énje) végső azonosságának eszméje; a karma és a reinkarnáció tana; a világtörténés kezdet és vég nélküli, ciklikusan ismétlődő voltának gondolata; a létezés körforgásának (sz. szamszára) alapvetően szenvedésteliként való minősítése és a belőle való szabadulás igyekezetének legfőbb életcélként való hirdetése stb.

Az új eszmék hordozói és hirdetői nagyrészt a ksatriják (harcosok) kasztjából kerültek ki. Megunva a brahmanok évszázados szellemi hegemóniáját, Buddha születése előtt pár évtizeddel a többi kaszt igazság és megváltáskeresői afféle erőszakmentes szellemi forradalomba kezdtek. Ezrével hagyták el otthonaikat, hogy mint sramanák (p. szamanák), nincstelen, vándorló, kolduló aszkéták filozófiai elmélkedések és eszmecserék, valamint aszkétikus és meditációs gyakorlatok folytatása által keressék a szamszára örök körforgásának rabságából a szabadulást.

Sziddhártha is ezt az utat választotta. Az élet múlandósága és szenvedéssel teli volta fölötti mélységes megrendültségében huszonkilenc éves korában éjnek évadján otthagyta fiatal feleségét, újszülött gyermekét, a királyi palotát és szülővárosát, s elindult az „otthontalanságba”, hogy kopaszra borotvált fővel, a sramanák egyszerű, sárgásbarna köntösében mezítláb járja a világ poros útjait, a megváltás vágyának szívében égő és égető tüzétől űzetve. A szokásnak megfelelően tanítómestert (gurut) keresett magának, aki segíthet célja elérésében. Kél ilyen mestere volt, de egyiknél sem találta meg, amit keresett. A tüzet a szívében nem tudták eloltani.

Így aztán elhatározta, hogy egyedül, önerejéből fogja keresni a szabadulást. Keresett egy alkalmas helyet, ahova zavartalanul visszavonulhatott. Itt szigorú aszketikus gyakorlatoknak vetette alá magát, amelyekkel csaknem hat esztendeig gyötörte testét és lelkét. A végén csonttá-bőrré aszva, félholtan belátta, hogy az önkínzás nem vezet a megváltáshoz. Megfürdött és újra evett, majd felüdült testtel és lélekkel meditálni kezdett. Ez megnyugtatta lázas kedélyét. Elhatározta, hogy véget vet az önsanyargatásnak, s azontúl csak a meditálásnak szenteli magát.

A fennmaradt leírások alapján megállapíthatjuk, hogy meditációs gyakorlatai során Sziddhártha végigjárta a jóga-elmélyülés valamennyi klasszikus fokozatát, átélve a velük kapcsolatos jellegzetes élményeket, s megszerezve a belőlük fakadó ismereteket. Így például olvashatjuk, hogy visszaemlékezett valamennyi előző életére, megértette a karma és a reinkarnáció működésének törvényszerűségeit, megismerte a mindenség fölépítését és rendjét stb. Végül az elmélyedés olyan szintjére érkezett meg, amely már minden megkülönböztető gondolattól, mindennemű dualitástól, minden alany-tárgy ellentéttől mentes. – S ekkor megvilágosodott. A hagyomány szerint ez Kr. e. 528-ban történt. Sziddhártha ekkor harmincöt éves volt, s addigi életpályája ezzel le is zárult. Ettől kezdve valaki egészen más volt: Buddha – a Megvilágosodott.

A megvilágosodás objektív, gondolati, világnézeti szempontból az újraszületések körforgásának (szamszára) közvetlen látomás alapján való megértését és a belőle való szabadulás útjának megismerését, szubjektíve, lélektani szempontból pedig egy nagy felszabadultság boldog élményét hozta Buddhának. Megrendíthetetlen bizonyossággal tudta, hogy számára véget ért a szamszárában való bolyongás. A lelkét gyötrő tűz lángja kialudt (nirvána). A megváltást kereső célba ért.

A tudat fölépítése (74. oldal)

Egyre erősebben jelentkezett annak az igénye, hogy az álajavidnyána legmélyebb rétegeit, a szubjektív, észlelő, „tudó” részt, amely nem más, mint a tiszta (és puszta) tudatosság princípiuma, a végső, abszolút értelemben létező valóságként tekintsék. Mindenesetre, amíg pszichológiai kategóriákkal dolgozunk és a „tudat” szót használjuk, megmaradnak a szemantikai nehézségek.

A „tudat” ugyanis mindig valamilyen folyamat formájában manifesztálódik, s így természetéhez tartozik a változás, amiből kifolyólag sohasem lehet teljesen „makulátlan” (értsd: teljesen mentes minden konkrét tartalomtól), s ezért nem lehet igazán abszolút. Adekvát nyelvet csak akkor talált magának a vidnyánaváda, amikor fölvette magába a Tathágatagharba-irodalom ontológiai természetű tanításait, amivel majd a következő fejezet foglalkozik.

 

-------------------------------------
Feliratkozás

Amennyiben időben szeretne értesülni a további bejegyzések megjelenéséről, valamint a kizárólag feliratkozott olvasóink számára közzétett tartalmakról, iratkozzon fel értesítőlistánkra a jobb felső sarokban látható mező segítségével. Az e-mail címek kezelésére vonatkozó irányelveinkről a „Hivatalos” menüpont „Hírlevél-feliratkozás” alpontjánál tájékozódhat.

Hozzászólások

Ossza meg véleményét és szóljon hozzá, idevágó irányelveinkről a „Hivatalos” menüpont „Hozzászólások” alpontjánál tájékozódhat. Röviden, egy hozzászólás legyen:

  • valós névvel ellátott,
  • témához kapcsolódó,
  • tárgyilagos,
  • barátságos hangnemben megfogalmazott,
  • tartsa tiszteletben mások személyét, véleményét, nézeteit.

 

Li Manshan: Egy népi taoista pap bemutatása

Li Manshan: Egy népi taoista pap bemutatása

Ez a bensőséges 80 perces portréfilm egy nyolcadik generációs falusi yin-yang taoista, Li Manshan (született 1946) életét mutatja be. Li egy szertartásokra specializálódott csoport vezetője, akik Kínában, Shanxi tartomány északi részén, Yanggao-megye szegény falusi vidékén tevékenykednek.

Stephen Jones filmje, szerkesztő Michele Banal, az ANR Shifu projekt (Paris Nanterre) támogatásával.

A film Stephen Jones új könyvét egészíti ki: A Li család taoista papjai: szertartásos élet a falusi Kínában (Three Pines Press, 2016).

©2015

Link a videomegosztó oldalára: https://vimeo.com/michelebanal/limanshan

Néhány részlet:

31. perc: egy taoista rituális felvonulás és egy platóskocsiról szóló kínai popzene találkozása

40 – 44: víz locsolása a hosszú életért, illetve taoista pap mókázik a hangszereivel

50 – 53: falusi szertartás és még egy kis toaista mókázás

59 – 1:04: az ősök megidézése a falu bejárata előtt

1:05 – 1:10: áldozati tárgyak elégetése tűzijátékkal karöltve

1:07 – 1:11: kínai vidéki tini diszkó és ételfelajánlás, valamint leborulások

1:14 – 1:20: temetési előkészületek, körmenet, asszonyok jajveszékelése és a koporsó földbe helyezése

 

-------------------------------------
Feliratkozás

Amennyiben időben szeretne értesülni a további bejegyzések megjelenéséről, valamint a kizárólag feliratkozott olvasóink számára közzétett tartalmakról, iratkozzon fel értesítőlistánkra a jobb felső sarokban látható mező segítségével. Az e-mail címek kezelésére vonatkozó irányelveinkről a „Hivatalos” menüpont „Hírlevél-feliratkozás” alpontjánál tájékozódhat.

Hozzászólások

Ossza meg véleményét és szóljon hozzá, idevágó irányelveinkről a „Hivatalos” menüpont „Hozzászólások” alpontjánál tájékozódhat. Röviden, egy hozzászólás legyen:

  • valós névvel ellátott,
  • témához kapcsolódó,
  • tárgyilagos,
  • barátságos hangnemben megfogalmazott,
  • tartsa tiszteletben mások személyét, véleményét, nézeteit.
 

A taoista meditáció: elmélet, módszer, alkalmazás

Louis Komjathy 康思奇, PhD

A taoista meditáció:
elmélet, módszer, alkalmazás

Jelen tanulmány a Brown Egyetemen (Providence, Rhode Island, USA), a kontemplatív kutatócsoport által 2011-ben szervezett angol nyelvű előadás átiratának magyar fordítása. Az angol nyelvű átiratot az Aranyelixír Kiadó készítette és szerkesztette, majd Louis Komjathy lektorálást és kiegészítést követően 2014 szeptemberében hagyta jóvá (az angol nyelvű átirat letölthető innen). A magyar változatot 2016-ban Balázs Judit fordította és Horváth Gábor lektorálta, valamint szerkesztette.

Amennyiben a magyar fordítást fel szeretné használni, így hivatkozzon rá:

Louis Komjathy 康思奇, PhD: A taoista meditáció: elmélet, módszer, alkalmazás (Aranyelixír Kiadó, 2016, Budapest), xx o.

Hungarian translation  © Balázs Judit, 2016

Hungarian edition  © Aranyelixír Kiadó, 2016

A tanulmány PDF formátumú letöltéséhez kattintson
a borítóra vagy a lenti linkre:

Louis Komjathy 康思奇, PhD:
A taoista meditáció: elmélet, módszer, alkalmazás

Tartalomjegyzék

Köszöntő.........3

Bevezetés.........4

A kontemplatív gyakorlat tanulmányozásának szempontjai.........4

Megközelítés a vallástudomány felől.........6

A szemlélődő gyakorlat dimenziói.........7

A taoizmus megértése.........8

A taoista meditáció főbb formái.........10

A taoista meditáció történelmi korszakai és forrásai.........10

Az apofatikus meditáció.........12

Vizualizáció.........16

A qinyelés.........21

A benső figyelés.........23

A benső alkímia.........24

Következtetések.........28

Kérdések és válaszok.........29

 

Néhány részlet:

Az általam javasolt, vallástudományos megközelítésben a környezet figyelembevétele igen fontos, mind történeti, mind gyakorlati értelemben. Gyakorlati szempontból a környezet feltérképezése a vallásos indíttatású szemlélődés közösségalapú, hagyományfüggő elemeit tárja fel, és nem engedi, hogy a meditációt kiszakítsuk a vallási hagyomány tágabb összefüggéséből, sem azt, hogy pusztán technikává alacsonyítsuk. Az átfogó, integrált kutatás olyan rétegekre is kiterjed, mint a táplálkozás, az erkölcs, a rítus, a szent iratok stb. tanulmányozása.

[...]

Először is fontos, hogy legalább alapvető, elemi ismereteink legyenek a taoizmusról, különösen mivel igen elterjedtek a vele kapcsolatos tévhitek. A taoizmus, vagyis a dao hagyománya Kínában őshonos, a kínai kultúrában mélyen gyökerező vallás. Ugyanakkor mára globális vallássá és kulturális jelenséggé nőtte ki magát, melyet etnikai és kulturális sokféleség jellemez. A közkeletű tévhitek között kell említenünk azt az elképzelést, hogy létezik úgynevezett filozófiai és úgynevezett vallásos taoizmus.

Ezek a modern fogalmak a gyarmatosítás, a hittérítés és az orientalizmus múltbeli örökségére vezethetők vissza. Az alapos történeti és forráskutatás, például amilyet Roth professzornak is köszönhetünk, kimutatta, hogy a klasszikus taoizmust olyan vallásos közösségek művelték, ahol a hagyomány mesterről tanítványra szállt. Ezenfelül a benső művelés régi átadási vonalai és a szervezett hagyomány között lényeges hasonlóságok, közös értékek, hittételek, gyakorlatok fedezhetők fel.

[...]

Mit ért ön spirituális kapitalizmuson?

Azt, hogy a spirituális hagyományokat pénzszerzésre használják fel. A mai kor kontemplatív gyakorlatáról gondolkodva, azt elemezve újfajta szóhasználatot kezdtünk kialakítani, és Roth professzor vetette fel a spirituális imperializmus vagy kognitív imperializmus fogalmát. Próbálok én is ezekben a kategóriákban gondolkodni, hiszen a vallásosan elkötelezett szemlélődő gyakorlat semmiképp sem lehet a pénzszerzés eszköze.

Ha figyelmesen olvassuk a taoista forrásokat, a gyakorlatok célja sosem az, hogy valaki különlegesebb egyéniséggé váljon, vagy életében hírnévre tegyen szert. Ezek már mind a mai amerikai világban rakódtak rá, és jókora az eltérés az eredeti értékekhez képest. Ami nem szükségszerűen jó vagy rossz, de taoista szempontból mindenképp eltérésnek (az útról való letérésnek) tekinthető. Ha a gyakorlatok a pénzcsinálás és a hírnévszerzés eszközévé válnak, az ellentmondana az eredeti alapvető világszemléletnek, amelyet felhasználnak. Tehát a hagyomány segítségével magának a hagyománynak a felhasználási módjairól is gondolkodhatunk.

 

-------------------------------------
Feliratkozás

Amennyiben időben szeretne értesülni a további bejegyzések megjelenéséről, valamint a kizárólag feliratkozott olvasóink számára közzétett tartalmakról, iratkozzon fel értesítőlistánkra a jobb felső sarokban látható mező segítségével. Az e-mail címek kezelésére vonatkozó irányelveinkről a „Hivatalos” menüpont „Hírlevél-feliratkozás” alpontjánál tájékozódhat.

Hozzászólások

Ossza meg véleményét és szóljon hozzá, idevágó irányelveinkről a „Hivatalos” menüpont „Hozzászólások” alpontjánál tájékozódhat. Röviden, egy hozzászólás legyen:

  • valós névvel ellátott,
  • témához kapcsolódó,
  • tárgyilagos,
  • barátságos hangnemben megfogalmazott,
  • tartsa tiszteletben mások személyét, véleményét, nézeteit.

Javítási javaslatok

Helyesírási hibát észlelt? Tájékoztasson minket egy hozzászólás formájában. Annyit azonban kérünk, hogy javaslatát támassza alá A magyar helyesírás szabályai vagy az Osiris Helyesírás vonatkozó oldalszámának megadásával. Internetes hivatkozásokat, az MTA által üzemeltetett, helyesírásban tanácsot adó oldalakon kívül, sajnos nem tudunk figyelembe venni.

Fabrizio Pregadio: Az idő megjelenítése a Cantong qiben

Fabrizio Pregadio:
Az idő megjelenítése a Cantong qiben

 

A magyar fordítás alapjául szolgáló cikk:

Pregadio Fabrizio. „The Representation of Time in the Zhouyi Cantong Qi”. In: Cahiers d’Extrême-Asie, 8. kötet, 1995. 155–173. o.

Fordította: Horváth Gábor

Korrektúrázta: Balázs Judit

A tanulmány PDF formátumú letöltéséhez kattintson
a borítóra vagy a lenti linkre:

Fabrizio Pregadio: Az idő megjelenítése a Cantong qiben

Amennyiben fel kívánja használni kiadványunkat, így hivatkozzon rá:

Fabrizio Pregadio: Az idő megjelenítése a Cantong qiben (Aranyelixír Kiadó, 2015, Budapest), xx. oldal.

 

Tartalomjegyzék

Előszó a magyar fordításhoz 3

Bevezetés 4

„Az Ég előtt” és „az Ég után” 6

Az eredendő lélegzet részecskéjének nyomában 9

A megfeleltetett törzsek (najia 納甲) 11

A tizenkét fokozatú apály-dagály (shi’er xiaoxi 十二消息)  12

A Változások könyvétől az alkímiáig: ólom és higany  13

Befejezés 17

Függelék: Történeti jegyzetek a Cantong qiről 18

Felhasznált irodalom  22

 

-------------------------------------
Feliratkozás

Amennyiben időben szeretne értesülni a további bejegyzések megjelenéséről, valamint a kizárólag feliratkozott olvasóink számára közzétett tartalmakról, iratkozzon fel értesítőlistánkra a jobb felső sarokban látható mező segítségével. Az e-mail címek kezelésére vonatkozó irányelveinkről a „Hivatalos” menüpont „Hírlevél-feliratkozás” alpontjánál tájékozódhat.

Hozzászólások

Ossza meg véleményét és szóljon hozzá, idevágó irányelveinkről a „Hivatalos” menüpont „Hozzászólások” alpontjánál tájékozódhat. Röviden, egy hozzászólás legyen:

  • valós névvel ellátott,
  • témához kapcsolódó,
  • tárgyilagos,
  • barátságos hangnemben megfogalmazott,
  • tartsa tiszteletben mások személyét, véleményét, nézeteit.

Javítási javaslatok

Helyesírási hibát észlelt? Tájékoztasson minket egy hozzászólás formájában. Annyit azonban kérünk, hogy javaslatát támassza alá A magyar helyesírás szabályai vagy az Osiris Helyesírás vonatkozó oldalszámának megadásával. Internetes hivatkozásokat, az MTA által üzemeltetett, helyesírásban tanácsot adó oldalakon kívül, sajnos nem tudunk figyelembe venni.

Paul Crowe: Fejezetek a valóság felismeréséről

Paul Crowe: Fejezetek a valóság felismeréséről

Egy Zhang Boduannak (kb. 983–1081) tulajdonított benső alkímiai klasszikus a Song-dinasztiából

Forrás:

Paul Crowe: Chapters on Awakening to the Real: A Song Dynasty Classic of Inner Alchemy Attributed to Zhang Boduan (ca. 983–1081). In: B.C. Asian Review 12 (Spring 2000): 1–40.

Fordította: Horváth Gábor

Korrektúrázta: Balázs Judit

Hungarian translation © Horváth Gábor, 2013

Hungarian edition © Aranyelixír Kiadó, 2015

A tanulmány PDF formátumú letöltéséhez kattintson
a borítóra vagy a lenti linkre:

Paul Crowe: Fejezetek a valóság felismeréséről
Egy Zhang Boduannak (kb. 983–1081) tulajdonított benső alkímiai klasszikus a Song-dinasztiából

 

Amennyiben fel kívánja használni kiadványunkat, így hivatkozzon rá:

Paul Crowe: Fejezetek a valóság felismeréséről – Egy Zhang Boduannak (kb. 983–1081) tulajdonított benső alkímiai klasszikus a Song-dinasztiából (Aranyelixír Kiadó, 2015, Budapest), xx. oldal.

 

Tartalomjegyzék

Előszó a magyar fordításhoz 3

I. Zhang Boduan 張伯端 4

II. A déli átadási vonal 8

III. Zhang gondolatvilágának forrásai 9

IV. A szöveg 14

Fejezetek a valóság felismeréséről 15

Irodalomjegyzék 24

 

-------------------------------------
Feliratkozás

Amennyiben időben szeretne értesülni a további bejegyzések megjelenéséről, valamint a kizárólag feliratkozott olvasóink számára közzétett tartalmakról, iratkozzon fel értesítőlistánkra a jobb felső sarokban látható mező segítségével. Az e-mail címek kezelésére vonatkozó irányelveinkről a „Hivatalos” menüpont „Hírlevél-feliratkozás” alpontjánál tájékozódhat.

Hozzászólások

Ossza meg véleményét és szóljon hozzá, idevágó irányelveinkről a „Hivatalos” menüpont „Hozzászólások” alpontjánál tájékozódhat. Röviden, egy hozzászólás legyen:

  • valós névvel ellátott,
  • témához kapcsolódó,
  • tárgyilagos,
  • barátságos hangnemben megfogalmazott,
  • tartsa tiszteletben mások személyét, véleményét, nézeteit.

Javítási javaslatok

Helyesírási hibát észlelt? Tájékoztasson minket egy hozzászólás formájában. Annyit azonban kérünk, hogy javaslatát támassza alá A magyar helyesírás szabályai vagy az Osiris Helyesírás vonatkozó oldalszámának megadásával. Internetes hivatkozásokat, az MTA által üzemeltetett, helyesírásban tanácsot adó oldalakon kívül, sajnos nem tudunk figyelembe venni.

 

További adalékok a rejtélyes nőiséghez

További adalékok a rejtélyes nőiség fogalmához

A rejtélyes nőiséget taglaló korábbi blogbejegyzések:

Az alábbi kiegészítések megadják a rejtélyes nőiség (xuanpin 玄牝) több lehetséges pszichofizikai, bioenergetikai[1] megfelelését. A rejtélyes nőiséget olyan szimbólumként értem, amelyet a yin és a yang általános egységeként alkalmaz az Egység (Wei Boyang 魏伯陽: A hármas egység pecsétje, Cantong qi 參同契), ezért tulajdonképp bárhol megjelenhet, ahol megjelenik az egység. A yin-yang egységének újra létrehozása az alkímia végcélja. A rejtélyes nőiség megtalálása, s a nyílásán/kapuján történő áthaladás sokféleképp megtörténhet. A szimbólum analógiáinak alább következő fölsorolásai a gyakorlót a konkrét gyakorlatok és az alkímiai folyamat végrehajtása során segíthetik.

A rejtélyes nőiség fogalma a Daode jing 6. szakaszában jelenik meg először, s erre hivatkozik az Egység is a tanítás összefoglalásakor.[2] A fogalom a benső energiákkal történő feltöltekezés (buqi) kapcsán kerül elő, amely nem más, mint az öt ízzel való táplálkozás, azaz az öt elem alkémiai jelentésének alkalmazása. Az „ízekkel” való táplálkozás mintha utalás lenne az indiai alkémiára (rasayana, ahol a rasa „ízt” jelent), illetve arra, hogy minden durva anyagi dologból ki kell vonni annak „ízét”, azaz lényegi energiáját.

Ez lehet az alapja a magvaktól való tartózkodás (bigu) technikájának, ahol nem konkrét anyagi ételeket, hanem a létezők qijét veszi magához a gyakorló. A qivel való táplálkozás előfeltételezi az analógia-tan ismeretét, mert a hasonló energiák táplálják és fejlesztik egymást. Ebből kiindulva is magyarázható a rejtélyes nőiségnek az a Laozi által adott meghatározása, hogy az „Ég és Föld alapja/gyökere”.

Az analógia-tan alapján lehet oda-vissza mozogni a hierarchikus szinteken, vagyis a létezők benső, energetikai hasonlósága, illetve különbözősége magyarázza meg, hogy egy dolog a létezés rendjében melyik idea-vonalhoz tartozik, s hogyan, melyik analógián keresztül lehet hatni az idea-vonalon az egyik szintről a másikra, hol van átkapcsolás a többi idea leszármazási vonalra.

A rejtélyes nőiség három másik értelmezését kapjuk a 35. fejezetben (272. o. sk.). A vers, melyhez a kommentár szól, így hangzik: „Belül pihentesd a gyermeket..., majd föl, ki és mindenfelé anélkül, hogy elkóborolnál a kaputól.” A kommentár a rejtélyes nőiség két jelentését társítja ezekhez a sorokhoz.

1.

A „belül pihenő gyermek” a kanban ☵ rejlő yang vonal, azaz a nőiségen belül rejtőző férfiúi, ahogy a yin-yang megnyilvánuló egységét kifejtettem föntebb a rejtélyes nőiség kapcsán (rejtélyes = tiszta yang, nőiség = yin). Ez a játékos, erőteljes életerő a vesében „pihen”, amennyiben nem alakítottuk át.

Az átalakítás hatására fölemelkedik az agyba, illetve a középső dantianbe, míg az alhasban, azaz az alsó dantianben a yin tűz található, amely a liből ☲ alászálló yin vonal. A kommentár az alkémiai cél szempontjából tévesen az alhasba helyezi a valódi ólmot. Tudatos, alkémiai átalakítás nélkül a teremtő Atya yang vonala az alhasba süllyed, s részt vesz a tápanyag testhez hasonításában, illetve a nemi nedvek létrehozásában.

2.

A másik értelmezés szerint a rejtélyes nőiség, mint „Ég és Föld kapuja” az élet kapuja, azaz a mingmen nevezetű pont a második lumbális (ágyéki) csigolyánál. A kan yang vonalát ezen a kapun keresztül helyezhetjük rá a vízikerékre. Mivel ez a yang vonal az eredendő egységnek az ember teremtés utáni, alászállott és alábukott létmódjában is föllelhető példánya, ezért az „Egy keringetésének” is nevezik ezt a módszert. Az élet kapuja a testben (Föld, kun ☷) található Ég (qian ☰), az innen kiáradó eredeti yang energia olyan, mint a rejtélyes nőiség, amely megnyilvánítja a tiszta yang teremtő erejét.

3.

A belül pihenő gyermeket Yuyan a méhben rejlő gyermekhez hasonlítja. Az anyaméh a kunnak felel meg ebben az analógiában, amely táplálja a gyermeket, azaz a tiszta yangot. Ez is a kan képzetére megy vissza, mert a két yin vonal közötti yang vonal valójában azt a kunt, Földet jeleníti meg, amely az Ég atya megtermékenyítő magvától terhes. Vagyis a yin és a yang egységének gondolatához jutunk vissza itt is.

A rejtélyes nőiség kapuja az eredendő qi létezésbe történő beáramlásának, majd visszavonulásának nyílása, tehát amin keresztül a teremtés létrejön és visszavonul a nemlétbe. Bertschinger itt „lélegzetnek” (breath) fordítja a qit, de nem látom sok értelmét annak, hogy ehhez az élettani folyamathoz kössük a teremtő qi ki-be áramlását. Természetesen a lélegzés technikai és meditatív alkalmazása során igyekszünk minél finomabb qit magunkba szívni, de ennél a megközelítésnél mit is jelentene a rejtélyes nőiség kapuja? A szájat, a tüdőt, a mingment?

Yuyan úgy kapcsolja össze a „lélegzetet” – amennyiben elfogadjuk Bertschinger fordítását – és a rejtélyes nőiséget, hogy a belégzés a yin, a kilégzés a yang fázis, azaz lélegzés közben a yin és a yang energia egységéről van szó, tehát maga a lélegzés folyamata jelenti a rejtélyes nőiséget, mint a yin-yang megnyilvánuló egységét. De nem ad tájékoztatást a kommentátor arra nézvést, hogy a légzésből, bármennyire is a tiszta qit von be és fúj ki valaki, hogyan jönne létre a szent gyermek, azaz az elixír – jómagam is elégtelennek látom a lélegzés egyedül kitüntetett szerepét a gyakorlásban.

Lehet egy olyan megoldása a problémának, hogy arra a légzéstípusra gondol Yuyan, mikor a shent beburkolja a gyakorló a tiszta qibe, s ezt keringeti a vízikeréken, s ekkor a szellemet mint transzcendenst (a tiszta yangot) tartalmazza a formával rendelkező anyagi, a légzés (amelyet ebben a párba állításban a yinnek feleltethetünk meg).

A rejtélyes nőiségnek szexuális megfeleltetése is van. Ez a nyílás a hüvelyt is jelentheti, melybe a hímvessző behatol és amelyből visszavonod kardod. A szexuális alkímia sokféle fajtája és alkalmazása a gyakorlás egyik fontos és kiemelt területe.

 

Jegyzetek




[1] Szó szerint értendő: biológiai energia, ami az élőlény testében energetikailag lejátszódik.

[2] Richard Bertschinger: The Secret of Everlasting Life (Element Books Ltd., Shaftesbury, Dorset, 1994),  34. fejezet, 260. o.

 

Írta: dr. Drimál István

Szerkesztette: Horváth Gábor

 

-------------------------------------
Feliratkozás

Amennyiben időben szeretne értesülni a további bejegyzések megjelenéséről, valamint a kizárólag feliratkozott olvasóink számára közzétett tartalmakról, iratkozzon fel értesítőlistánkra a jobb felső sarokban látható mező segítségével. Az e-mail címek kezelésére vonatkozó irányelveinkről a „Hivatalos” menüpont „Hírlevél-feliratkozás” alpontjánál tájékozódhat.

Hivatkozás

Amennyiben felhasználná vagy megosztaná a bejegyzésben olvasottakat, kérjük a következőképpen tüntesse fel az oldal url címét és a megtekintés dátumát:

Forrás: http://www.aranyelixir.hu/content/tovabbi-adalekok-rejtelyes-noiseghez (2015. 04. 12.).

Ha az url cím túl hosszú és a végét három pont jelöli, másolja ki a böngésző címsorából. Minden, az aranyelixir.hu oldalon közzétett tartalmat szerzői jog véd, aminek részleteiről a „Hivatalos” menüpont „Szerzői jogi nyilatkozat” alpontjánál tájékozódhat.

Hozzászólások

Ossza meg véleményét és szóljon hozzá, idevágó irányelveinkről a „Hivatalos” menüpont „Hozzászólások” alpontjánál tájékozódhat. Röviden, egy hozzászólás legyen:

  • valós névvel ellátott,
  • témához kapcsolódó,
  • tárgyilagos,
  • barátságos hangnemben megfogalmazott,
  • tartsa tiszteletben mások személyét, véleményét, nézeteit.

Javítási javaslatok

Helyesírási hibát észlelt? Tájékoztasson minket egy hozzászólás formájában. Annyit azonban kérünk, hogy javaslatát támassza alá A magyar helyesírás szabályai vagy az Osiris Helyesírás vonatkozó oldalszámának megadásával. Internetes hivatkozásokat, az MTA által üzemeltetett, helyesírásban tanácsot adó oldalakon kívül, sajnos nem tudunk figyelembe venni.

Chomsky a tudományos vizsgálódásról

Néhány gondolat a tudományos vizsgálódásról

Az alábbi idézet egy Noam Chomskyval folytatott beszélgetésből származik. Nem a nyelvtudományos elméletekről megfogalmazott meglátásai miatt tartom közlésre érdemesnek (bevallom, magam sem egészen értem a strukturalizmus és a generatív grammatika közti különbségekről vagy felszíni struktúráról megfogalmazott állításokat), hanem mert jól rámutat a tudományos berkeken kívül is sok helyütt uralkodó vak és meghunyászkodó szellemi engedelmességre.

Természetesen nem akarom azt sugallni, hogy a taoizmus (vagy bármelyik bölcseleti és vallási rendszer) természettudomány lenne. Nyilván nem az. Célkitűzése nyilván túlmutat azon a síkon, amelyet a természettudományok kutatnak (lásd például a taoizmus pozitív meghatározását). Viszont! A módszeres adatgyűjtésnek, az alkotó gondolkodásnak és az eleddig igaznak hitt értelmezéseket és magyarázatokat időnként megkérdőjelező kritikus észrevételeknek minden élő kutatásban, így a taoizmus és más „keleti tanok” kutatásában is helye van! Ez a részlet ennek fontosságára mutat rá.

Forrás:

Noam Chomsky: Generatív grammatika (Európa Könyvkiadó, 1985, Budapest), 116–123. oldal.

Noam Chomsky: …De ennél lényegesebb, hogy az a fajta kritika, amire utal, ismét rámutat a természettudományokat és a társadalomtudományokat vagy humán tudományokat uraló attitűdök különbségére. A természettudományok intellektuális tartalmasságát nélkülöző humán tudományokban sokszor inkább a személyiségekre koncentrálnak, s nem a gondolatokra. A tudományban magától értetődő, hogy a fogalmak változnak – ez annyit jelent, hogy reméljük, megtudunk valamit. Végtére is ez nem teológia. Az ember nem kinyilatkoztat dolgokat, amihez aztán élete végéig tartania kell magát. A társadalomtudományokban vagy humán tudományokban viszont gyakran perszonalizálják az álláspontokat. Ha egyszer állást foglalt valamiben az ember, elvárják tőle, hogy történjék bármi, körömszakadtáig védje az álláspontját. Az egyes iskolák nézeteit személyekkel azonosítják. Becsületbeli kérdéssé válik, hogy az ember ne változtasson, azaz ne tanuljon semmit. A nyelvészetben ez nagyon szembeötlő: azzal vádolják az embert, hogy megtagadja magát, ha módosítja az álláspontját. Gyakran olvasok effajta kritikát, és nem nagyon értem.

Ha az ember az igazságot akarja felfedezni, akár egyedül dolgozik, akár másokkal, nyilván gyakran megváltoztatja a véleményét – ahányszor csak egy komoly folyóiratnak megjelenik egy száma. Ahol valódi haladás van, ezek a változások jelentékenyek. Az ember másképp kezd gondolkodni. Az első megközelítések felcserélődnek más megközelítésekkel: jobbakkal.

Ami a „strukturalizmushoz” való állítólagos visszatérést illeti: először is tegyük fel, hogy igaz – nagyszerű! A természettudományokban gyakran előfordul, hogy egy bizonyos időszakban elvetnek hipotéziseket, majd később, a megértés magasabb szintjén rekonstruálják őket. Vegyük az atomelméletet: elvetették, aztán más formában feltámasztották. Ez nem jelenti azt, hogy visszatértünk Démokritoszhoz! Egyáltalán nem. A dolgok haladnak, új perspektívák nyílnak meg, újraértelmeződik az, amit korábban elvetettek. Ebben nincs semmiféle „személyes vereség”.

Vagy nézzük a kartéziánus tanokat. Teljesen helyénvaló volt hosszú időre elvetni őket. Ma viszont, azt hiszem, helyes valami ilyesmihez visszatérni, noha alapvetően más formában.

Mitsou Ronat: Nem hiszem, hogy a felszíni struktúra esetében visszatérnénk valamihez.

N. C.: Az elmúlt tíz év kutatásai azt mutatják, hogy a felszíni struktúra korábban nem sejtett szerepet játszik. Beszélhetünk-e ezért a strukturalizmushoz való visszatérésről? Szerintem semmi értelme. A felszíni struktúra technikai értelemben vett fogalma valójában nem létezik a strukturalizmusban, s az újabb elméletek számos olyan kérdést vetettek fel a felszíni struktúrával kapcsolatban, amelyek nem merülhettek fel a strukturalista keretben. Ez a fogalom jelenleg használatos értelmében csak a generatív grammatikával jelent meg mint struktúrák végtelen osztálya…

M. R.: A mélystruktúrával való szembenállása határozza meg stb…

N. C.: És mint már említettem, a nyomokat tartalmazó felszíni struktúra jóval elvontabb, mint a korábbi fogalom. Vagyis olyan felszíni struktúra fogalmunk van, amelyet objektumok végtelen halmazát generáló szabályokkal határozunk meg, amely szemben áll a mélystruktúrával, és jóval elvontabb, mint korábban, minthogy a mélystruktúra bizonyos vonásait is megragadja a nyomelmélet segítségével.

Ám tegyük fel, valaki felfedezi, hogy a strukturalista fonémafogalomnak olyan jelentős szerepe van, mint azt korábban senki sem gyanította. Tegyük fel, hogy a fonémikus szint létezése ellen felhozott érvek kivédhetők egy másik keretben. Ez nem visszatérés lenne egy régi elképzeléshez, hanem előrehaladás egy új elgondolás felé, amely új jelentőséget adna egy régi fogalomnak. Ez haladás lenne.

Ha az elméleteket s a bennük szereplő fogalmakat perszonalizálják, azt kezdik keresni, hogy „ki” követett el hibát. De a dolgot nem így kell nézni. Annak a „valakinek” igaza lehetett a maga idejében, tévedhetett egy gazdagabb elmélet szempontjából nézve, s előfordulhat, hogy egyszer újra igaza lesz. Nagyszerű! Ráadásul egyáltalán nem baj, ha valaki téved. A haladás érdekes elgondolásokon alapul, amelyek általában helytelennek bizonyulnak – hiányosnak, félresiklottnak vagy teljesen rossznak.

M. R.: A humán tudományokban némely professzorok gyakorlatilag azzal töltik az idejüket, hogy hajdani doktori disszertációjukat tanítják.

N. C.: Aki ötvenévesen azt tanítja, amit huszonöt éves korában tanított, jobb, ha más foglalkozást keres magának. Ha huszonöt év alatt semmi olyasmi sem történik, ami azt bizonyítaná az embernek, hogy tévedett, akkor ez vagy azt jelenti, hogy meghalt a tudományág, vagy azt, hogy az ember egy vallási szekta tagja lett.

M. R.: Ez a fajta szklerózis azokra a területekre is jellemző, ahol csak azt kívánják, hogy új tárgyra alkalmazzon valaki egy létező teóriát. A strukturalista fonológia például ad egy módszert, amelynek segítségével meg lehet határozni egy nyelv fonológiai rendszerét, s ha ezt megtalálta az ember, kész a munka. A generatív fonológiában itt kezdődik…

N. C.: A strukturalista fonológia – érvényességétől teljesen függetlenül – elég korlátozott kérdéseket tett föl. S ahogy maga mondja, az érdekes munka akkor kezdődhet, ha ezek a kérdések meg vannak válaszolva.

Ez már diákkoromban zavart a strukturalizmusban. Nagyon szerettem a nyelvészetet, érdekes volt. Csak azt nem láttam egész világosan, hogy mi a probléma. A tudományág bizonyos értelemben lezárt volt. Tegyük fel, az ember befejezte a világ összes nyelvének fonémikus elemzését, morfológiai és közvetlen összetevős elemzését is a strukturalista módszertannak megfelelően. Ezek véges rendszerek (némi többértelműséggel a közvetlen összetevők esetében), bizonyos részletektől eltekintve, lényegében befejezett, tökéletesített eljárásokkal elemezhetők, amelyeket minden nyelvre alkalmazni lehet. Egy ilyen terület kutatása nem éri meg a fáradságot. Eléggé hasonlít a természetrajzhoz: képzelje el, mihez kezd az ember, ha már leírta az összes pillangót…

M. R.: Itt a strukturalista nyelvészet megtévesztő, és megtévesztően is tanítják. Mire szólítják fel a professzorok a diákokat? Hogy alkalmazzanak egy kész módszert. Arra kárhoztatják az embert, hogy ismételgessen valamit, ami már megvan. Én személy szerint akkor szerettem meg a nyelvészetet, amikor megértettem, hogy olyan eszközöket kínál a humán tudományokon belül, amelyekkel intellektuális és kreatív munkát lehet végezni. Az irodalomtudományban, a társadalomtudományokban és a humán tudományokban viszont a diákoknak módszereket kell alkalmazniuk anélkül, hogy elmélkednének ezeken…

Az az intellektuális kreativitás, amelyet a generatív grammatika kínál, szintén szabályokon alapul persze, de itt kifejtett szabályokról van szó, az ember megkérdőjelezheti vagy megváltoztathatja őket.

N. C.: Az a tudományág, amelyben merő eljárásokat lehet alkalmazni, nagyon primitív szinten van. Abban a tisztán leíró stádiumban, mint mondjuk a babilóniai asztronómia, vagy még abban sem. Egy valódi intellektuális tartalommal rendelkező területen nincsenek ilyen kész eljárások. A cél az igazság megtalálása. Hogy hogyan? Azt senki nem tudja. Nincsenek előre kidolgozható eljárások, amelyekkel meg lehet találni a tudományos igazságot. Egy kreatív fizikust vagy biológust nem taníthat úgy, hogy azt mondja:„Itt vannak a módszerek, alkalmazza őket, legyen szíves, egy új szervezetre.” Így egy laboránst lehet tanítani, nem egy tudóst. Ilyesmi akkor fordul elő, ha nem tudnak értelmes munkát adni a diákoknak. Ez egyenértékű a kudarc bevallásával.

A tudósoktól azt várjuk, hogy új elveket, új elméleteket, sőt új verifikációs módszereket fedezzenek fel… ez nem úgy megy, hogy megtanulnak bizonyos rögzített eljárásokat. Nem tudjuk megmondani senkinek, hogy milyen eljárásokat kell alkalmaznia ahhoz, hogy megtalálja egy nyelv generatív grammatikáját. Olyan új jelenségek után kutatunk, amelyek alapján kiderülhet, hogy a javasolt elméletek tévesek, hogy meg kell változtatni őket, új kérdéseket keresünk, olyanokat, amelyeket még senkinek sem jutott eszébe feltenni, vagy nem sikerült világosan megfogalmazni, új ismereteket akarunk felfedezni, amelyekhez talán új „módszerek” vezetnek. S nem utolsósorban új eszmék és új elvek után kutatunk, amelyek rávilágítanak majd, hogy mennyire korlátozottak, tévesek és felületesek a ma érvényesnek számító feltevések.

M. R.: Mindez talán zavarja időnként a diákokat, akik a hagyományos oktatást szokták meg, ahol elég passzívan megtanulni, amit a tanár tanít. A generatív grammatika esetében a tanítás gyakorlatilag az alapfogalmak megvilágításából áll, s a tudományág történetének bemutatásából a különböző hipotézisek részletes magyarázata révén. El lehet magyarázni, hogy milyen módon bizonyítottak valamit, hogy hogyan épül fel egy ilyen bizonyítás. Azt azonban senki sem mondhatja el, hogy hogyan lehet rájönni valami újra, hogyan kell felfedezni valamit. A felfedezés azzal a vággyal függ össze, hogy az ember jobban megértse választott tudományágát.

 

-------------------------------------
Feliratkozás

Amennyiben időben szeretne értesülni a további bejegyzések megjelenéséről, valamint a kizárólag feliratkozott olvasóink számára közzétett tartalmakról, iratkozzon fel értesítőlistánkra a jobb felső sarokban látható mező segítségével. Az e-mail címek kezelésére vonatkozó irányelveinkről a „Hivatalos” menüpont „Hírlevél-feliratkozás” alpontjánál tájékozódhat.

Hivatkozás

Amennyiben felhasználná vagy megosztaná a bejegyzésben olvasottakat, kérjük a következőképpen tüntesse fel az oldal url címét és a megtekintés dátumát:

Forrás: http://www.aranyelixir.hu/content/chomsky-tudomanyos-vizsgalodasrol (2015. 02. 22.).

Ha az url cím túl hosszú és a végét három pont jelöli, másolja ki a böngésző címsorából. Minden, az aranyelixir.hu oldalon közzétett tartalmat szerzői jog véd, aminek részleteiről a „Hivatalos” menüpont „Szerzői jogi nyilatkozat” alpontjánál tájékozódhat.

Hozzászólások

Ossza meg véleményét és szóljon hozzá, idevágó irányelveinkről a „Hivatalos” menüpont „Hozzászólások” alpontjánál tájékozódhat. Röviden, egy hozzászólás legyen:

  • valós névvel ellátott,
  • témához kapcsolódó,
  • tárgyilagos,
  • barátságos hangnemben megfogalmazott,
  • tartsa tiszteletben mások személyét, véleményét, nézeteit.

Javítási javaslatok

Helyesírási hibát észlelt? Tájékoztasson minket egy hozzászólás formájában. Annyit azonban kérünk, hogy javaslatát támassza alá A magyar helyesírás szabályai vagy az Osiris Helyesírás vonatkozó oldalszámának megadásával. Internetes hivatkozásokat, az MTA által üzemeltetett, helyesírásban tanácsot adó oldalakon kívül, sajnos nem tudunk figyelembe venni.

Oldalak