kínai időszámítás



Mircea Eliade: Az örök visszatérés mítosza

Körkörös időszemlélet, örök visszatérés, időtlenség, halhatatlanság

Mircea Eliade munkásságára már korábban is utaltunk (lásd a Profán időtartam és szent idő című bejegyzésünket), és most ismét a Mester világos és tiszta gondolatmenetét hívjuk segítségül, hogy megvilágítsa nekünk, hogyan függ össze az időbe vetettség és az időtlenség a régi ember világképében.

Idézet következik, melyet – igazodva a digitális formátumhoz – a könnyebb befogadhatóság érdekében több bekezdésre tördeltünk és kiemelésekkel láttunk el. Néhány megjegyzést is fűztünk az idézett részlethez, hogy jelezzük a taoista benső alkímiai párhuzamokat vagy hogy tisztázzunk bizonyos kulcsszavakat. Ezeket szögletes zárójelbe írva „a szerk.” utótaggal láttunk el:

Ha a „holdszerűségből” indulunk ki, az egyén halála és az emberiség időszakos pusztulása szükséges, amiként szükséges a három sötét éjszaka is az újhold „születése” előtt. Az egyén és az emberiség halála szükséges megújulásukhoz.

Minden forma szenved, puszta létezésénél fogva, következésképpen idővel veszít életerejéből, majd kimerül. Ahhoz, hogy visszanyerje életerejét, feltétlenül vissza kell térnie a formátlanba, legalább egy rövid pillanatra vissza kell jutnia az őseredeti egységbe, ahonnan származik.[1]