Mircea Eliade: Az örök visszatérés mítosza



Körkörös időszemlélet, örök visszatérés, időtlenség, halhatatlanság

Mircea Eliade munkásságára már korábban is utaltunk (lásd a Profán időtartam és szent idő című bejegyzésünket), és most ismét a Mester világos és tiszta gondolatmenetét hívjuk segítségül, hogy megvilágítsa nekünk, hogyan függ össze az időbe vetettség és az időtlenség a régi ember világképében.

Idézet következik, melyet – igazodva a digitális formátumhoz – a könnyebb befogadhatóság érdekében több bekezdésre tördeltünk és kiemelésekkel láttunk el. Néhány megjegyzést is fűztünk az idézett részlethez, hogy jelezzük a taoista benső alkímiai párhuzamokat vagy hogy tisztázzunk bizonyos kulcsszavakat. Ezeket szögletes zárójelbe írva „a szerk.” utótaggal láttunk el:

Ha a „holdszerűségből” indulunk ki, az egyén halála és az emberiség időszakos pusztulása szükséges, amiként szükséges a három sötét éjszaka is az újhold „születése” előtt. Az egyén és az emberiség halála szükséges megújulásukhoz.

Minden forma szenved, puszta létezésénél fogva, következésképpen idővel veszít életerejéből, majd kimerül. Ahhoz, hogy visszanyerje életerejét, feltétlenül vissza kell térnie a formátlanba, legalább egy rövid pillanatra vissza kell jutnia az őseredeti egységbe, ahonnan származik.[1]


[1] [Vesd össze a taoista alkímia azon eszményével, hogy éjfélkor/újholdkor/a téli napfordulókor, azaz a legnagyobb sötétségben lehet fellelni a tiszta yang (chunyang 純陽) szikráját, amit a kan 坎 ☵ középső vonala jelképez, és így lehet visszatérni az eredetbe, a megnevezhetetlen létbe, az állandóságba – a szerk.]

 

Másként szólva vissza kéli térnie a „káoszba” (a mindenség szintjén), az „orgiába” (a társadalom szintjén), a „sötétségbe” (a magnak), a „vízbe” (az egyénnek alámerítés révén, a történelemnek Atlantisz sorsa révén) és így tovább.

Elmondhatjuk továbbá, hogy a holddal kapcsolatos eme kozmikus és mitikus felfogásokat áthatja az elmúlt dolgok ciklikus újramegjelenésének gondolata, röviden az örök visszatérés mítosza.

E ponton újfent azon archetipikus[2] cselekedet ismétlésének motívumával találkozunk, amelyet minden szintre – a kozmikusra, a biológiaira, a történelmire és az emberire – kivetítenek.


[2] [Eliade a következő jelentéstartományban használja az ’archetípus’ szót: „Könyvemben a »mintakép«, »paradigma« és »archetípus»« kifejezést használom annak a különleges ténynek a hangsúlyozására, hogy a hagyományos társadalomban élő ember, hite szerint, az idők kezdetén kinyilatkoztatásokban kapta intézményeinek mintáit és viselkedésének különböző szabályait, ezeket tehát emberfölötti és »transzcendens« eredetűnek tekintette. Az »archetípus« szót használva elfelejtettem leszögezni, hogy nem a C. G. Jung professzor által leírt archetípusokra gondolok” (idézett mű 10–11. oldala). Vesd össze a kínai kultúrhősökkel, például a Sárga Császárrala szerk.]

 

Ám ebben az összefüggésben ugyancsak felfedezhetjük, hogy a minden szinten és minden egyes új „születéskor” megújuló idő: körkörös. Az örök visszatérés mítoszából tehát olyan lételmélet sejlik ki, amelyben az idő, a keletkezés nem hat bomlasztóan.

Amiként a görögség is az örök visszatérés mítoszával oltotta metafizikai szomját az „ontikusra” és az állandóra, ugyanúgy a primitív ember is ciklikus irányt adott az időnek, és így semmissé tette visszafordíthatatlanságát.

(A végtelen szemszögéből nézve ugyanis a dolgok mindig eredeti állapotukba térnek vissza, keletkezésük következésképp semmissé válik, és így még az is állítható, hogy a „világ nyugton áll”.)[3]


[3] Lásd: Henri-Charles Peuch kitűnő fejtegetését in: „Gnosis and Time”, in: Man and Time, New York and London, 1957, különösen 40–41. o.: „A görögök gondolkodását az érthetőség eszménye vezette, s így szerintük csak az lehetett valódi és teljes lét, amely önmagával azonos, örök és változatlan. Ilyenformán a mozgást és a változást a valóság alacsonyabb fokozatainak tartották, s bennük még a legjobb esetben is csak állandóságuk és folytonosságuk révén látták meg az azonosságot.

Hogy a dolgok megmaradjanak, ismételni kell őket, folyton-folyvást visszatérésre kell őket késztetni. S e körforgásban látták megnyilvánulni tökéletesen és a legközvetlenebbül a hierarchiák csúcsára helyezett végső mozdulatlanságot. A nevezetes platóni meghatározás úgy mondja, hogy az ég boltozatainak körforgása kormányozza és méri azt az időt, amely a mozdulatlan örökkévalóság mozgó képmása és körben forgó utánzója.

Következésképp a mindenség egésze, valamint keletkező és múló világunk ideje körben forogva határozatlan számú ciklusok egymásutánjában telik. Ennek során egyazon valóság jön létre, múlik el és keletkezik újra a megváltozhatatlan törvénynek és a meghatározott váltakozásoknak megfelelően. A lét egyazon summája megmarad; semmi sincs teremtve, és semmi sincs elvesztve.

Ráadásul a hanyatló antikvitás némely gondolkodója – a püthagoreusok, a sztoikusok és a platonisták – feltételezéseikben odáig mentek, hogy e ciklusokban, aiónokban vagy aevunokban, ugyanazok a helyzetek állnak elő, mint a korábbiakban álltak vagy a későbbiekben fognak állni – ad infinitum.

Egyedülálló esemény nincs; semmi nem történik csak egyszer (pl. Szókratész elítélése sem). Az éppen történő esemény már egyszer megtörtént és meg is fog történni újra, mindörökké. A kör megfordultával ugyanaz az ember tér vissza, aki már egyszer volt, és lesz újra. A mindenség ideje ismétlés és anaküklószisz, örök visszatérés.”

 

Kezdetüktől fogva a dolgok minden pillanatban újrakezdődnek. Egyetlen esemény sem visszafordíthatatlan, és egyetlen átalakulás sem végső. Bizonyos értelemben valóban elmondható, hogy semmi új nem történik a világon, mert minden egyes dolog ugyanazon őseredeti archetípusát ismétli.

Az archetipikus cselekedet kinyilvánításának mitikus pillanatát újra jelenvalóvá teszi az ismétlés, és ezzel a világot a kezdet egyazon hajnali fényében őrzi meg. Az idő csupán arra való, hogy a dolgok megjelenhessenek és létezzenek. A létezést végérvényesen nem befolyásolja, mert az idő maga is szüntelenül megújul.

Hegel szerint a természetben a dolgok örökké ismétlődnek, benne „nincs új a nap alatt”. Az eddigiekben bemutatottak az archaikus ember hasonló felfogásáról vallanak: számára minden örökkön-örökké ismétlődik, valóban semmi új nem történik a nap alatt.

Ám ez az ismétlődés értelmes, mert, amint az előző fejezetben láthattuk, egyedül úgy lesznek valósággá az események, hogy ismétlődnek, azaz mert archetípusukat – a példaadó eseményt – utánozzák. Az ismétlődés továbbá felfüggeszti az időt, de legalábbis csökkenti tartósan romboló hatását.

Ám Hegel megfigyelése más szempontból jelentős: ő ugyanis olyan történelemfilozófia megalkotásán fáradozott, amelyben a történelmi esemény, bár visszafordíthatatlan és önálló, mégis beilleszthető egyfajta nyitott dialektikába.

Szerinte a történelem „szabad” és mindig „új”, önmagát sohasem ismétli. Mégis alkalmazkodik a gondviselés terveihez, következésképpen van mintája (eszménye, amely mégiscsak minta) magában a szellem dialektikájában.

Az önmagát sohasem ismétlő történelemmel szembeállítja a dolgokat ad infinitum újrateremtő természetet. Azt azonban láthattuk már, hogy az emberiség igen hosszú időn át mindent latba vetett a történelem ellen. Az legyen-e hát következtetésünk, hogy az emberiség akkor még nem szakadt le a természetről, s annak csupán része volt?

„Igazában csak az állat ártatlan" – írja Hegel az Előadások a világtörténet filozófiájából elején. A primitív ember azonban nem mindig érezte ártatlannak magát, és időszakosan megvallva bűneit, igyekezett visszatérni az ártatlanság állapotába. Vajon ebben a megtisztulási szándékban valamiféle visszavágyódását kell látnunk az elvesztett állati lét paradicsomába?

A primitív ember ama vágyakozásában, hogy ne emlékezzék, hogy az időt ne jegyezze, hanem a létezés csupán egyik vonatkozásaként fogja fel, de ne engedje önmagába hatolni és tudatára átalakítóan hatni, vajon nem azt kellene inkább látnunk, hogy szomjazik az „ontikus” iránt, hogy akarja a létezést, és hogy úgy akar létezni, mint az archetipikus lények, akiknek cselekedeteit nap mint nap ismétli?

A kérdés, természetesen, döntő fontosságú, és néhány sorban nem is remélhetjük kimerítő taglalását. Annyit azonban okunk van feltételezni, hogy a primitív embernek az elveszett paradicsomba való visszavágyódása egyáltalán nem az „állati lét paradicsoma” iránti nosztalgia.

Éppen ellenkezőleg, mindaz, amit a paradicsomi lét mitikus emlékeiről tudunk, az üdvösségben élő és lelki javakban bővelkedő eszményi emberiségnek olyan képével szembesít bennünket, amelyet a „bűnbeesett ember” jelenvaló állapotában soha nem tud megvalósítani.

Megannyi nép mítosza beszél arról a rég elmúlt korszakról, amikor az ember még nem ismerte sem a halált, sem a szenvedést, sem pedig a verejtékes munkát, és kedvére válogathatott a bőség szarujából.

In illo tempore az istenek alászálltak a földre és az emberekkel elvegyültek, az ember pedig könnyűszerrel felmehetett a mennyekbe. Valamely rituális hiba folytán azonban a mennyország és a föld kapcsolata megszakadt, s az istenek visszahúzódtak a legfelső mennyekbe. Azóta az emberek fáradságos munkával jutnak élelmükhöz, azóta már nem halhatatlanok.[4]


[4] [Ide kívánkozik egy kiszólás azon kedves gyakorlótársaknak, akik folyton azzal érvelnek, hogy „minden a daóból jött létre, ezért minden rendben van, nem kell semmit csinálni”. Nos, lehet, hogy így van, viszont a jelenlegi időbe vetett állapotunkban nem ezt tapasztaljuk, ezért mégis csak kell valamit csinálni. Például alkímiai átalakításokat végezni – a szerk.]

 

Valószínűnek látszik tehát, hogy a hagyományos társadalomban élő ember történelemellenessége, önnön létének az archetípusok végeláthatatlan ismétlésére való korlátozása arra vall, hogy szomjúhozik a valóságra, és retteg, hogy a profán létezés értelmetlenségébe merülve elveszti önmagát.

A lényegen egyáltalán nem változtat, hogy mi azokat a képeket és mintákat, amelyekkel a primitív ember kifejezi a „valóságot”, együgyűnek vagy éppen értelmetlennek tartjuk.

A primitív ember viselkedése igenis mély értelemről tesz bizonyságot: a végső valóságba vetett hit vezérli a profán világ „valótlanságaival” szemben, amely végeredményben nem is alkot „világot”, mert maga a par excellence „valótlan”, a nem teremtett, a nem létező: a semmi.

Mindezek alapján joggal beszélhetünk archaikus lételméletről, melynek figyelembevételével megérthetjük – ahelyett, hogy megvetőn elutasítanánk – a primitív világ akár legkülönösebb magatartásformáit is. Ezek végső soron a primitív ember ama elszánt igyekezetéből származnak, hogy a létezéssel való kapcsolata soha ne szakadjon meg.

Forrás:

Mircea Eliade: Az örök visszatérés mítosza (Európa Kiadó, Budapest, 1998), 132–137. o.

Ezt a kiváló művet természetesen teljes egészében ajánljuk olvasásra.

 

-------------------------------------
Feliratkozás

Amennyiben időben szeretne értesülni a további bejegyzések megjelenéséről, valamint a kizárólag feliratkozott olvasóink számára közzétett tartalmakról, iratkozzon fel értesítőlistánkra a jobb felső sarokban látható mező segítségével. Az e-mail címek kezelésére vonatkozó irányelveinkről a „Hivatalos” menüpont „Hírlevél-feliratkozás” alpontjánál tájékozódhat.

Hivatkozás

Amennyiben felhasználná vagy megosztaná a bejegyzésben olvasottakat, kérjük a következőképpen tüntesse fel az oldal url címét és a megtekintés dátumát:

Forrás: http://www.aranyelixir.hu/content/mircea-eliade-az-orok-visszateres-mitosza (2014. 05. 24.).

Ha az url cím túl hosszú és a végét három pont jelöli, másolja ki a böngésző címsorából. Minden, az aranyelixir.hu oldalon közzétett tartalmat szerzői jog véd, aminek részleteiről a „Hivatalos” menüpont „Szerzői jogi nyilatkozat” alpontjánál tájékozódhat.

Hozzászólások

Ossza meg véleményét és szóljon hozzá, idevágó irányelveinkről a „Hivatalos” menüpont „Hozzászólások” alpontjánál tájékozódhat. Röviden, egy hozzászólás legyen:

  • valós névvel ellátott,
  • témához kapcsolódó,
  • tárgyilagos,
  • barátságos hangnemben megfogalmazott,
  • tartsa tiszteletben mások személyét, véleményét, nézeteit.

Javítási javaslatok

Helyesírási hibát észlelt? Tájékoztasson minket egy hozzászólás formájában. Annyit azonban kérünk, hogy javaslatát támassza alá A magyar helyesírás szabályai vagy az Osiris Helyesírás vonatkozó oldalszámának megadásával. Internetes hivatkozásokat, az MTA által üzemeltett helyesírásban tanácsot adó oldalakon kívül, sajnos nem tudunk figyelembe venni.

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • Email addresses will be obfuscated in the page source to reduce the chances of being harvested by spammers.
  • Email addresses will be obfuscated in the page source to reduce the chances of being harvested by spammers.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

Filtered HTML

  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.